Egy éve ilyenkor még az volt a meglepő hír, hogy minimálisan a nulla fölött, de profitot hozott Mészáros Lőrinc egykori vejének cége, most azonban már látszik, hogy nem jó a helyzet a Vasútvillnél. A vállalat a 2025-ről szóló éves beszámolója szerint egymilliárd forint veszteséget termelt egy év alatt.A Vasútvillnek 2019 előtt Homlok Zsolt volt a tulajdonosa, mostanában azonban már papíron a cseh Rafinanz Promotion nevű cég a tulajdonos. A céges papírokban viszont ügyvezetőként Homlok Zsolt és testvére, Tibor vannak jelen, azaz nagyon távol nem került tőlük a cég.Homlok Zsolt épp akkor lett az építőipar cégben közvetett tulajdonos, amikor távozott a Swietelskytől, és összeházasodott Mészáros Lőrinc lányával, Mészáros Ágnessel. A nagy felfutása is ezután indult, gyakran a Mészáros-cégek alvállalkozójaként. Azt 2023-ban írtuk meg, hogy több jel szerint is véget érhet a házasság, ezután pedig a Vasútvill több szerződését is felmondta Mészáros Lőrinc cége indoklás nélkül, a bevételek pedig elapadtak.A Vasútvill csak tavaly az év végén kezdett el újra közbeszerzéseket nyerni, de az év egésze nagy bukás lett. Az árbevétel az egy évvel korábbi 3-ról 1,5 milliárd forintra csökkent – pedig a 2022-ig évente beérkező tízmilliárd fölötti bevételekhez képest már a 3 milliárd is gyenge volt. Az anyagjellegű ráfordításokat 2,8-ról 1,8 milliárd forintra csökkentették, a béreket és ahhoz tartozó juttatásokat pedig 1,06 milliárdról 483 millió forintra vágták meg (pedig a dolgozók száma kicsit még nőtt is, évi átlagban 49-ről 57-re), de ez így is súlyos mínuszt jelentett. Amin csak tovább rontott, hogy a pénzügyi műveletein is elvesztett a cég 337 millió forintot.