A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede a posztjában közölte, hogy július 1-jétől az elhúzódó aszály miatt korábban víz alatt lévő, vagy a hordalékban rejtőző robbanótestek sora vált láthatóvá és hozzáférhetővé.
A tűzszerész ügyeletre január 1. és augusztus 24. között összesen 1416 bejelentés érkezett, amelyből 410 azonnali intézkedést igénylő, úgynevezett „A” kategóriás volt.
A nyári hónapokban a helyzet fokozódott: júliusban 253, míg augusztus első 24 napjában már 337 bejelentést regisztráltak.
A bejegyzésből kiderül, hogy júliusban és augusztusban az esetek több mint fele (590-ből 298) a Duna mentéről érkezett. Voltak olyan augusztusi napok, amikor extrém számú, akár 35 bejelentést is kaptak huszonnégy óra alatt.
A tavalyi év azonos időszakához képest az összes bejelentés száma közel 70 százalékkal nőtt, míg a sürgős, „A” kategóriás eseteké megháromszorozódott.






