„Indul az Irány, kezdjük el a baloldal újjáépítését!” – így kezdi Jámbor András csütörtöki Facebook-bejegyzését, amelyben meghirdette új politikai kezdeményezését. A korábbi független országgyűlési képviselő azt mondta, az Orbán-rendszer leváltásához hozzájárult azzal, hogy visszalépett a Tisza Párt javára, de feladata így is maradt: hozzátenni valamit a magyar baloldal, a progresszív oldal újjáépítéséhez.Azt írja, a feladathoz az év eleje óta gyűjtötte a szövetségeseket, és nyáron is ezen dolgozott a csapatával, most pedig elkezdik bemutatni az intézményt, amellyel elkezdenék a baloldal szellemi újjáépítését.Erre szerinte azért van szükség, mert az elmúlt 15 évben szinte teljesen felolvadt a magyar baloldal saját gondolkodása, miközben a magyar politikai közgondolkodás is egyetlen kérdés köré szerveződött, hogy Orbán Viktor marad vagy megy.Jámbor szerint azonban megváltozott közben a világ, példaként a klímaválság, a mesterséges intelligencia, a közösségi média, a gazdasági válságok, a nemzetállamoknál is nagyobb hatalommal rendelkező cégeket hozva fel, miközben úgy látja, a közbiztonságtól kezdve a vele szorosan összefonódó szociális kérdésekig, adolgozók helyzetétől a lakhatási válságig vannak aktuális problémák.Az Irány célja, hogy elkezdjük létrehozni azt a politikai, közösségi és kulturális teret, amely ma hiányzik a magyar baloldal mögül– fogalmazott.Azt írja, olyan közéleti beszélgetés- és fesztiválsorozatot akarnak, ahol baloldali és progresszív emberek, szervezetek, szakszervezetek, civilek, kutatók, politikusok, kulturális szereplők és közéleti influenszerek találkozhatnak egymással. Azt is leszögezte amúgy, hogy az Irány nem egy párt, és nem is alakul azzá a jövőben. Ahhoz ugyanis szerinte nem csupán egy vezető vagy egy politikus akarata kell, hanem társadalmi igény, aminél az a jó, ha valós talapzatra, közösségekre, együttműködésekre épül.Jámbor András 2025 júniusában jelentette be, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon, mert nem szeretné megakadályozni a Fidesz leváltását azzal, hogy körzetében elszívja az ellenzéki szavazatokat. Egy évvel később, idén június első napjaiban már arról adott hírt, hogy Pikó András polgármester tanácsadója lett, ugyanakkor jelezte: ő új szerepe mellett sem mond le arról, hogy véleményt formáljon közéleti kérdésekben.Nyitókép: Veres Viktor