„A Tisza párt alelnöke néhány nap alatt nyakig belegabajodott egy bőven mutyi-gyanús ügybe” – írta Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra. A Fidesz parlamenti képviselője a szerdán napvilágra került ügyre utal: Hadházy Ákos korábbi független képviselő tette közzé fotókat saját közösségi oldalán egy, az augusztus 20-i rendezvénysorozattal kapcsolatos levelezésről.

Ezen a levelezésen Radnai Márk, a Tisza alelnöke is rajta volt, az emailekből pedig az rajzolódik ki, hogy a vonatkozó közbeszerzést végül megnyerő cég már a pályázat kiírása előtt foglalkozott a program előkészítésével. A közbeszerzést elnyerő cég vezetője, Besnyő Dániel szintén egy Facebook-posztban igyekezett tisztázni a helyzetet és belengette, hogy jogi lépéseket készül tenni, míg Radnai úgy kommentálta az ügyet, hogy az pusztán az ünnepség kreatív koncepciójának kialakításában segédkezett, a leveleket pedig nem olvasta.

Mindez nem szolgált kielégítő válasszal Szentkirályi Alexandrának, aki gyorsan össze is kapcsolta ezt a témát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ügyével.

Az országgyűlésben jelenleg az NVVH felállítása van fókuszban, a parlament Igazsaágügyi és Alkotmányügyi Bizottsága épp az imént döntött arról, hogy Unger Anna Rózát javasolja a hivatal élére. A hivatal a Tisza Párt egyik legfontosabb vállalása volt a kampány idején, az ellenzék, különösen a volt kormánypárt ellenben úgy tekint rá, mint egy modernkori ÁVH-ra. Szentkirályi Alexandra ellenben meglátta a lehetőséget a dolgoban, és az augsztus 20-i téma ügyén azt mondta: