Besnyő Dániel, az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat megszervezését megnyerő Hardrock Kft. résztulajdonos-ügyvezetője egy Facebook-posztban kommentálta azt, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ünnepség előkészületeit, illetve a közbeszerzési folyamatot illető hírek miatt. Állítása szerint várja, hogy megszülessen az eredmény, mert szerinte az véget vet az őt és a cégét ért – ahogyan ő fogalmazott – alaptalan vádaknak és támadásoknak. Hozzátette, megkezdte a szükséges jogi lépések előkészítését. Bejegyzésében ír arról is, hogy az idei rendezvényen már tavaly elkezdett gondolkozni, mert végre meg akarta valósítani a korábbi évek tapasztalatai alapján azokat a szakmai elképzeléseket, amelyeken 2019 óta dolgozik, és át tudja látni a valós költségeket, információkat kért a korábbi szervezőtől, a Lounge Eventtől arról, hogy kik és hogyan árazták a szolgáltatásokat. Szerinte akkor már az egész szakma számára nyilvánvaló volt, hogy nem a Balásy-cégcsoport vezényli a 2026-os ünnepséget. Besnyő Dániel megjegyezte, mivel a Lounge-nél dolgoznak olyan szakemberek, akiknek speciális tudására és tapasztalatára szükség volt, ezért tizenhármukkal magánszemélyként le is szerződtek a projektre. „A közbeszerzési eljárást természetesen nem én bonyolítottam. Az NRÜ-től (Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség) kaptuk a meghívást az ajánlattételre” – tette hozzá, majd kitért arra, hogy a cége a kormányoktól és pártoktól függetlenül működik több mint 20 éve, és vállalja a felelősséget a munkáikért, a szakmai döntéseikért és a gazdálkodásukért.Július közepén számoltunk be arról, hogy egy kicsi, de tapasztalt cég rendezheti meg az állami ünnepségsorozatot, az idő szorított, és kiírt közbeszerzést valóban rendkívüli gyorsasággal zavarták le. A G7 szerint a nyertes a Lounge-csoport kirúgása előtt tiszás és Tisza-közeli emberekkel levelezett a témában, és adatokat kért az állammal papíron még szerződésben álló Lounge-tól. A cikkében is említett, majd Hadházy által közzé is tett levélfolyamból kiderül, hogy a Tisza egykori rendezvényszervezője, Zelcsényi Miklós aktívan belefolyt az előkészítésbe, és a levelekre másolatban rátette Radnai Márkot is. https://hvg.hu/itthon/20260826_radnai-mark-is-megszolalt-a-szereperol-a-feljelentett-unnepi-kozbeszerzesbenAz ügyben korábban Hadházy Ákos korábbi független képviselő feljelentést fontolgatott, a Mi Hazánk pedig meg is tette azt.Nyitókép: HVG / Veres Viktor