Franciaország és Szaúd-Arábia megállapodott egy 6 milliárd eurós (2166 milliárd forint) manga tematikájú vidámpark építésében Párizs közelében – írja a Reuters az Élysée-palota közlése nyomán. A franciák Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg francia fővárosba tett látogatása során jelentették be a projektet még hétfőn.A nagy sikerű japán manga és anime franchise, a Dragon Ball Z világa ihlette projektet Párizstól északnyugatra, Cergy-Pontoise közelében valósítják meg, és várhatóan mintegy 22 ezer munkahelyet teremt – közölte az Élysée-palota.Az ötlet Emmanuel Macron francia elnök 2025-ös szaúd-arábiai látogatása során született, amikor kiderült, mind ő, mind a szaúdi koronaherceg lelkes követője a sorozatnak, közölték Macron tanácsadói.Macron rajongásának már korábban is volt publikus jele, idén tavasszal a japán miniszterelnökkel a sorozatból ismert kamehameha mozdulattal köszöntek el egymástól: https://hvg.hu/elet/20260401_kamehameha-macrontol-japan-miniszterelnokA szaúdi szórakoztató és befektetési csoport, a Qiddiya finanszírozza a projektet, amely része a királyság azon törekvésének, hogy az olajon túl diverzifikálja gazdaságát, és kiterjessze globális jelenlétét a szabadidős iparban.A nyitás dátuma még nem ismert, de ha megvalósul, Európa egyik legnagyobb vidámpark-fejlesztése lehet a párizsi Dragon Ball Z-park, és az építés várhatóan évekig tart majd.Bin Salman, akinek Párizs közelében van egy kastélya is, ritka hivatalos külföldi úton van éppen, vasárnap egy e-sport világbajnokság döntőjén jelent meg a francia fővárosban az elnök oldalán.Francia tisztviselők a Dragon Ball Z projektet annak bizonyítékaként értelmezték, hogy Franciaország továbbra is vonzza a külföldi befektetéseket. A három különböző tematikus parkot magában foglaló, kiterjedt fejlesztés kulcsfontosságú részleteit viszont egyelőre nem tisztázták.Nyitóképünkön Son Goku, a Dragon Ball Z szereplője. Forrás: AFP / Charly Triballeau