Elindult a visszaszámlálás a nyolcadikosok és a középiskolába készülő negyedikesek és hatodikosok számára: a középfokú oktatási intézményeknek október 20-ig kell közzétenniük a hivatalos felvételi tájékoztatójukat, mely tartalmazza az induló tanulmányi területeket, valamint a felvételi eljárás pontos menetét és feltételeit. 2027-ben felvételizel középiskolába? Lépj be az Eduline Középiskolai felvételi 2027 - minden fontos csoport infó egy helyen csoportjába, hogy elsőként értesülj a legfrissebb felvételi hírekről, ponthatárokról és hasznos tippekről.Gimnáziumban szinte kötelező a központi írásbeliAz iskolák dönthetnek úgy, hogy kizárólag az általános iskolai hozott pontok (az év végi és félévi osztályzatok) alapján rangsorolnak, de előírhatják a központi írásbeli felvételi megírását, sőt, akár szóbeli vizsgát is szervezhetnek.Az előző évek tapasztalatai alapján tíz gimnáziumból nyolc ragaszkodik a központi írásbeli vizsga megírásához. Ehhez képest a technikumok és a szakgimnáziumok mintegy 30-40 százaléka kéri a kétszer 45 perces központi írásbelit magyarból és matekból.Mennyit ér a központi írásbeli?Azokban az intézményekben, ahol feltételként szabják meg a központi felvételit, szigorú törvényi szabályozás érvényesül: a diákok összpontszámának legalább felét (minimum 50%-át) a központi írásbeli eredményének kell adnia.A tantárgyi súlyozásban ugyanakkor az iskolák szabadon dönthetnek. Saját hatáskörben határozhatják meg, hogy:mindkét tárgy (magyar és matematika) eredményét figyelembe veszik-e,esetleg csak az egyik tárgy (kizárólag a magyar vagy csak a matematika) pontszámát számítják be,vagy az egyik tantárgy teljesítményét nagyobb súllyal veszik-e figyelembe a másiknál.Mivel az egyes középiskolák felvételi követelményei és pontszámítási módszerei eltérőek lehetnek, ezért az október 20-ig megjelenő felvételi tájékoztatót érdemes alaposan átnézni. A központi írásbelire a gyakorlást viszont addig is érdemes elkezdeni.Középiskolai felvételi 2027: legfontosabb feladatok, időpontok a jelentkezéstől a beiratkozásigBár még nem kezdődött el a 2026/2027-es tanév, de a 2027-es középiskolai felvételinek már most készen van a menetrendje. Mutatjuk a legfontosabb feladatokat, dátumokat.