Jóváhagyta a pozsonyi kormány szerdai ülésén azt a törvényjavaslatot, amellyel betiltanák a 16 évnél fiatalabbak számára a felhasználói profilok létrehozását a közösségi médiában – derült ki a kabinet honlapján nyilvánosságra hozott információkból.Az új szabályozás a szélsőségessé válás és erőszakra biztatás megakadályozását célzó integrált védelmi rendszer létrehozásáról szóló törvényjavaslat része, amelyet az oktatásügyi tárca terjesztett a kabinet ülésére. A korlátozás, amelyet hatályba lépéséhez még a szlovák törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, a jövő évtől lehetne érvényes.A jogszabály indoklása szerint a 16 éves korhatár olyan pszichológiatanulmányok és vonatkozó nemzetközi ajánlások alapján került a törvényjavaslatba, amelyek szerint az ennél a kornál fiatalabbak a kritikus gondolkodásnak, az érzelmi szabályozások és közösségi kapcsolatok kialakulásának olyan fejlődési szakaszában vannak, amelyben rendkívül sebezhetőek az algoritmusok által ajánlott, nem egyszer manipulatív jellegű és más kártékony tartalmakkal szemben.A dokumentum szerint a korlátozásból adódó korellenőrzést a közösségi média üzemeltetőinek olyan módon kellene bebiztosítaniuk, hogy annak során ne jussanak hozzá a felhasználó egyéb személyes adataihoz, a korellenőrzést bebiztosító fél pedig ne juthasson hozzá ahhoz az információhoz, hogy mely közösségi médiaportál kérte az ellenőrzést. A törvényjavaslat a korhatár-ellenőrzéssel összefüggésben arra tesz javaslatot, hogy annak során az Európai Unió digitális identitásra vonatkozó keretében létrehozott eszközöket használják fel.Ausztrália volt a világon az első ország, ahol már tavaly országosan közösségimédia-tilalmat vezettek be a 16 év alatti gyerekek számára. A szabályozás ellen a Facebook és az Instagram tulajdonosa, a Meta először tiltakozott, de aztán az ausztrál hatóságok által belengetett per hatására léptek és mostanra több százezer fiatal felhasználói fiókját törölték. https://hvg.hu/elet/20260813_tobb-szazezer-ausztral-tinedzser-facebook-instagram-fiok-torles-kozossegi-mediaJúliusban számoltunk be róla, hogy az Európai Bizottság még idén készül egy olyan, uniós szintű javaslat előterjesztésére, ami korlátozza a gyerekek közösségimédia-hozzáférését. Vannak azonban tagállamok, amelyek már ezt megelőzően léptek, a spanyol kormányfő februárban jelentette be, hogy az ausztrál példát követnék ők is, a britek pedig júniusban közölték egy országos konzultációt követően, hogy megtiltják a közösségi média használatát a 16 éven aluliak számára.Görögországban is hasonlóra készülnek, áprilisban a miniszterelnök közölte, hogy a 15 éven aluliakra vonatkozó korlátozás 2027 elején léphet életbe.Franciaországban júliusban fogadtak el hasonló javaslatot, itt is 15 évnél húzták meg a korhatárt. A törvény várhatóan szeptembertől lép érvénybe, ezzel az első uniós országban élesedhet a törvény. A szabályozás részleteiről, hátteréről, illetve potenciális hatásairól alábbi cikkünkben írtunk bővebben: https://hvg.hu/360/20260807_hvg-kozossegi-media-korlatozasa-eletkor-gyerekek-franciaorszag-eu-ausztraliaNyitóképünk illusztráció, fotó: Shutterstock