A köztársasági elnök hivatala közölte, hogy a keddi műtét után hamarosan hazaengedhetik a vadászpilótát a Honvédkórházból.

Baka András köztársasági elnök – aki egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka – meglátogatta a hétfőn balesetet szenvedett Gripen-pilótát – közölte a Sándor-palota szerdán a közösségi oldalán.Az őrnagyot kedden sikeresen megműtötték, mielőbbi felépüléséért mindent megtesznek az ÉPC-Honvédkórház orvosai és szakemberei. Ennek köszönhetően hamarosan már otthonában folytatódhat rehabilitációja– írták. A posztban felidézték: a magyar légierő JAS-39 Gripenje hétfőn, páros gyakorlat közben hibásodott meg. A pilóta felkészültségének, tapasztalatának és nem utolsósorban lélekjelenlétének köszönhető, hogy miután katapultált, a többfunkciós harci gép végül lakott területen kívül, a szolnoki katonai bázis területén ért földet.A Honvédkórház hétfő délután azt közölte, hogy a pilóta alapvetően jól van, de az intézményben elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy a katapultálás során gerincsérülést szenvedett, emiatt műtéti beavatkozásra volt szüksége. https://hvg.hu/itthon/20260824_fust-szirena-szolnok-legibazis-gripen-lezuhan-videoNyitókép: Sándor-palota – Magyarország köztársasági elnökének hivatala / Facebook