Max Verstappen szeptember 16-án egészen szokatlan kihívást vállal: a Red Bull által „a világ legnagyobb gokartversenyének” nevezett eseményen egyszerre 100 ellenféllel kell megküzdenie. A „Max vs 100” futamot Silverstone-ban rendezik egy külön erre az alkalomra épített pályán.A holland világbajnok az utolsó helyről rajtol majd, feladata pedig az lesz, hogy a rendelkezésére álló idő alatt mind a száz versenyzőt megelőzze. A mezőnyben profi sportolók, streamerek, hírességek és motorsportrajongók is helyet kapnak. A pályát úgy tervezték meg, hogy egyszerre 101 gokart is biztonságosan versenyezhessen rajta.Verstappen számára persze nem ismeretlen terep a gokartozás: négyéves korában itt kezdte versenyzői pályafutását és 15 éves a KZ kategóriában, ami a váltós gokartokat jelenti, vb-t is nyert. A kihívás azonban így is komoly lesz, a szervezők szerint már egy 50 gokartos próba is nehéznek bizonyult. Az eseményt világszerte élőben közvetítik a Disney+-on, az Egyesült Államokban pedig az ESPN platformjain is követhető lesz.
Száz gokartost kell majd legyőznie egy különleges versenyen Max Verstappennek
A holland négy évesen ezzel a sporttal kezdte és tiniként szakági világbajnok is lett.










