Baka András köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta a Legfőbb Ügyészség átmeneti vezetőjét, Lajtár Istvánt. Lajtár Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész helyettese, és addig áll a szervezet élén, amíg az Országgyűlés nem választja meg a következő legfőbb ügyészt. A találkozót az államfő kezdeményezte, mivel Nagy megbízatása kedden megszűnik.
Az új legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnöknek kell javaslatot tennie az Országgyűlésnek.
„Magyarországon az ügyészség csak a törvényeknek alárendelt önálló alkotmányos szervezet. Az igazságszolgáltatás közreműködőjeként eljáró ügyészség, illetve az azt vezető legfőbb ügyész függetlenségéhez és pártatlanságához nem férhet kétség. Ez nemcsak Magyarország demokratikus, jogállami és hatalommegosztásra épülő alkotmányos működésének, hanem egyúttal az államba vetett közbizalomnak is biztosítéka” – közölte a Sándor-palota.
Baka András hivatala hozzátette, hogy
az ügyészi szervezet szakmai önállóságát és autonómiáját kérdőjelezné meg ezért, ha az államfő az annak élén álló legfőbb ügyésznek jelölt személy kiválasztása során politikai pártokkal egyeztetne.






