Lemondott bírói tisztségéről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal éléről a bírói karral való konfliktusai miatt 2019-ben az Alkotmánybíróságra menekített bíró, Szájer József felesége. Handó lemondása a hétfői Magyar Közlönyből derül ki, eszerint a köztársasági elnök október 14-i hatállyal ment fel.
Handó alkotmánybírói megbízatása továbbra is megmarad. Ő eleve azért lehetett egyszerre alkotmánybíró és – szünetelő szolgálati viszonyban – rendes bíró, mert a kinevezésekor egy olyan törvénymódosítást hoztak, ami lehetővé tette, hogy az AB-be kerülő bírák megtartsák bírói tisztségüket, majd alkotmánybírói mandátumuk lejárta után a Kúriára kerüljenek. Handó most erről az – április 12. után inkább csak elvi – lehetőségről is lemond.
Handó Tünde 2011 és 2019 között vezette az Országos Bírósági Hivatalt, és bár eleinte a bírói kar jelentős részének támogatását élvezte, a ciklusa végére súlyos konfliktusba került az őt ellenőrző Országos Bírói Tanáccsal. A 2018-ban megválasztott új OBT több esetben törvénysértőnek találta Handó kinevezési gyakorlatát: vezetői pályázatokat nyilvánított eredménytelennek megfelelő indoklás nélkül, majd átmeneti megbízásokkal töltött be vezetői posztokat.
Polt Péter mint legfõbb ügyész és Handó Tünde, még mint az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2019-ben a Parlamentben.






