A klímaváltozás miatt az elmúlt években a költöző madarak vonulásának időzítése is változott, ami komoly alkalmazkodási kihívás elé állíthatja a madarakat
– hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) monitoring és kutatási osztályvezetője.
Lovászi Péter elmondta, hogy a hosszú távra vonuló madárfajok többségének állománya csökkenő tendenciát mutat, amelyben szerepet játszik az is, hogy egyre kevesebb olyan megfelelő terület áll rendelkezésükre, ahol az út során megpihenhetnek és feltölthetik „energiatartalékaikat”.
A szakértő szerint a vonulás időzítésére a legközvetlenebb hatást a táplálék mennyiségének módosulása jelentheti.
A sekély tavak kiszáradása például befolyásolja a partimadarak költözését, míg a bogyós termések – köztük a bodza – korábbi érése számos kistestű énekesmadárnál hozhatja előrébb az elvonulás kezdetét







