Augusztus 20-án a megújuló közmédia ünnepi műsorának vendége volt Vitray Tamás is, aki több mint hat évtizedett töltött a szakmában, a stúdióbeszélgetés során azt mondta, hogy több mint 20 éve nem járt a köztévében:

Nem is nagyon járhattam, nem engedtek volna be

– felelte a 93 éves televíziós legenda, akit Mészáros Antónia kérdezett az ünnepi műsorban.

Vitray az adás után a Blikknek mondta el, milyen érzés volt visszatérni a köztévébe:

Nagyon jól éreztem magam. Az emlékeim magáról a helyről nemigen jöhettek fel, mert korábban összesen két ízben voltam ott, körülbelül fél-fél órákat. Én még a Szabadság téri tévések egyike vagyok, ezért is örültem annak, hogy megmutatták, hogy mi van itt. Nekem fantasztikus volt a látvány. Annyira impozáns, hogy szinte ijesztő volt számomra egy ilyen nagy közegben szerepelni. Ezt korábban nem láttam, fogalmam sem volt róla, milyen lesz, mire számíthatok