Az X már évek óta jutalmazza a tartalomkészítőket, azonban ez a rendszer időről időre változik. A korábbi Creator Revenue Sharing (alkotói bevételmegosztás) nevű program lényege az volt, hogy a bizonyos feltételeket teljesítő Premium-előfizetők pénzt kaphattak a posztjaik után. Idén év elején ez változott, és a kifizetésekkel egyre inkább a Verified/Premium felhasználóktól származó Home Timeline-megtekintéseket honorálták, azaz a bevételt a prémium felhasználók valós megtekintései határozták meg, akik a kezdőlap-hírfolyamukban nézték a bejegyzést. (Időnként egyébként úgy is módosították a bevételmegosztási programot, hogy bizonyos típusú bejegyzéseket ne jutalmazzanak többé. Márciusban például az AI generálta hamis háborús felvételek mesterséges intelligencia általi közzététele már akkora problémává vált, hogy a készítő 90 napos kitiltást kapott. Szintén márciusban változtattak a programon, hogy eltántorítsák a felhasználókat attól, hogy amerikaiaknak adja ki magukat.)Ami a megtekintés alapú jutalmazást illeti, mostantól lezárul a meglévő bevétel-megosztási program. Szeptember 7-én teljesen megszűnik, az utolsó tényleges kifizetésekre szeptember 11. körül kerül sor. Az új Original Content Rewards Program (eredeti tartalom jutalmazási program) célja pedig az, hogy „elismerje azokat az alkotókat, akik híreket tesznek közzé, megosztják a szakértelmüket, történeteket mesélnek el, szórakoztatnak, és értelmes nézőpontokkal járulnak hozzá a párbeszédekhez”.Mindennek a hátterében az áll, hogy miután korábban a pénz a figyelemhez kötődött, a felhasználók elkezdték mások virális videóit újraposztolni, mások tartalmát minimálisan átszerkeszteni, hangzatos címeket gyártani és rengeteg rövid, reakcióra ösztönző posztot készíteni.Az X az új programjában hangsúlyozza az eredetiséget, így listát is készített a kizáró tulajdonságokról. Nem számít eredetinek, ha egy poszt félrevezető vagy hamis; nem megfelelő, szexuálisan explicit vagy potenciálisan káros a nézőkre; másolás egy másik X felhasználótól; áthelyezés egy másik közösségi média platformról (például a TikTokról). Eredetiek lehetnek viszont a saját videók, saját fotók, saját grafikák/illusztrációk, mémek, saját riport vagy elemzés, értelmes kommentár, reakció, ha az ténylegesen hozzáad valami újat. Az új programra csak a Premium, Premium+ vagy Premium Business X előfizetők jogosultak. Egyéb követelmények mellett 500 ellenőrzött követővel kell rendelkezniük.Az új program mögött (is) az az elképzelés áll, hogy az X jobb minőségű tartalmat szeretne az oldalon, hogy a jó alkotó érezze, érdemes saját tartalmat készítenie. Mindeközben persze az is egyértelmű, hogy a program, azaz a kifizetések a prémium előfizetőkhöz kötődnek, érthetően. Ha több az ilyen előfizető, akkor több lesz az X bevétele, több pénzt kaphatnak az alkotók. A több alkotó több jó tartalmat tud előállítani, ami miatt jobban megéri előfizetni az X-re. Ez pedig sokkal jobb üzleti modell lehet, mint minden megtekintés után fizetni.Mindez remekül hangzik, azonban döntést az eredetiségről algoritmusok fogják hozni, ami felvet egy kis bizonytalanságot. Az algoritmusnak ugyanis különbséget kell majd tennie például egy saját készítésű videó, egy más által készített videó egyszerű újrafeltöltése és egy olyan reakcióvideó között, amelyhez a készítő valódi új információt vagy elemzést ad. Tehát a gépi programnak fel kell ismernie, hogy az elérés eredeti és értékes munkából származik.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.