„Szeretik sokan azt mondani, hogy Kristóf magától úszik, meg hogy edzés nélkül képes ilyen teljesítményre. Hát, nem tudom… Azért, ha a fürdőgatyáját feldobja a vízre, nem biztos, hogy az magától tudja száz pillangón a 49.4-et” – mondta Szabó Álmos, Milák Kristóf edzője a Nemzeti Sportnak.Miláknak nagyon jól sikerült a párizsi vizes Európa-bajnokság. Országos csúcsot döntött és bronzérmet nyert 100 méteres gyorsúszásban, Európa-csúccsal nyert 100 méteres pillangóúszásban, majd a 4x100-as gyorsváltóval is rajthoz állt, ahol utolsó emberként nagyot hajrázott és első helyre hozta be a csapatot a döntőben.A bronzérem után azt mondta, a mostani felhozó év a számára, amiben azonban az eredményeket látva sokan kételkedtek. Az edzője viszont most megerősítette, hogy tényleg az. „Három kártyát tettem le az asztalra az év elején. Az első a felhozó évet takarta. Ezt, a mostanit, itt sok mindent szeretnénk kipróbálni: azt például, hogy különböző újdonságokat hogyan, mennyi idő alatt adaptál Kristóf vagy azt, melyik az a bioritmus, ami neki a leginkább megfelelő” – mondta. https://hvg.hu/sport/20260814_milak-kristof-uszas-edzes-kos-hubert-nemeth-nandor-szabo-szebasztianUgyanakkor azt is hozzátette, hogy mindaz, amit az Európa-bajnokságon mutatott Milák, kissé paradox helyzetet hozott, mert túl jól sikerült sok minden. „Bízom abban, hogy a jövőben ennél még minden még jobb lesz, hiszen jön a budapesti vizes világbajnokság, aztán meg a Los Angeles-i olimpia”. https://hvg.hu/sport/20260813_milak-kristof-orszagos-csucs-bronzerem-gyorsuszas-nyilatkozat-europa-bajnoksagNyitókép: Milák Kristóf. Fotó: MTI / Derencsényi István