A paksi fenékküszöb építési területéről jelentkezett be péntek délután a miniszterelnök. A közösségi oldalára feltöltött videón Magyar Péter többek között arról beszélt, hogy rövidesen megkezdődik a helyszínre érkezett bárkák irányított süllyesztése, amivel több centivel emelhetik a Duna vízszintjét. A kormányfő eredetileg Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel tartott volna sajtótájékoztatót péntek délután, ám inkább Paksra utazott, hogy felügyelje a folyamatban lévő munkálatokat. Ezekről most azt mondta: „elkészült a nyolc méter mélyre lefúrt rögzítőcölöpök mindegyike, amihez körülbelül négy centiméter vastag acélsodronyokkal fogják rögzíteni a bárkákat, és várhatóan még ma késő délután megkezdődik az irányított süllyesztésük a Duna vízszintjének emelése érdekében”. Hozzátette: megfeszített tempóban, a nap 24 órájában folyik a munka a honvédség, ipari búvárok, vízügyesek, vállalkozók és a Nemzeti Védelmi Hivatal munkatársai részéről.Felidézte, hogy szombat 10 órára meghívta Paksra a parlamenti pártok elnökeit, hogy ott tájékoztassa őket az évtizedek óta nem látott építkezés részleteiről és a korábbi évek mulasztásairól, amelyek szükségessé tették a beavatkozást. Péntek délelőtt kiderült, hogy Orbán Viktor, a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke sem fogadja el a felkérést, utóbbi viszont delegál maga helyett résztvevőt az eseményre. https://hvg.hu/itthon/20260814_paksi-atomeromu-magyar-peter-orban-viktor-toroczkai-laszlo„Egy ilyen rendkívüli helyzetben teljes nemzeti összefogásra van szükség mindenféle pártpolitikai nézetkülönbségre tekintet nélkül. Egy ilyen helyzetben a volt miniszterelnöknek és a többi pártelnöknek kellett volna először jelentkeznie segítségnyújtásra. Valamiért ők nem így gondolták, valamiért a nyaralás fontosabbnak bizonyult” – kommentálta Magyar a pártok távolmaradását.A kormányfő a videóban kifogásolta, hogy Orbán „vb-meccsek és szerbiai fesztiválozás közben sem tartotta fontosnak megszólalni a hetek óta tartó, soha nem látott aszály, energiaválság és a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán sem”. Szerinte, ha a volt miniszterelnököt érdekelné a válság megoldása, akkor elment volna szombaton Paksra megtekinteni az építkezést és a védelmi munkálatokat.Orbán Viktor a hallgatásával és távolmaradásával végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül. Pedig, ha elfogadja a meghívásomat, akár még a gánti kőbánya tulajdonosának és a többi oligarchának az eddig elmaradó felajánlását is magával hozhatta volna a nemzetünk sorsát meghatározó építkezéshez– mondta, végezetül megköszönte az építkezésben és a védekezésben résztvevők munkáját, valamint a több mint 100 vállalat és civil felajánlását. https://hvg.hu/itthon/20260814_szijj-laszloek-ezer-tonna-specialis-vizepitesi-termeskovet-ajanlottak-fel-a-paksi-epitkezeshezIdőközben Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is posztolt a dunai fenékküszöb építéséről. „A munka megállás nélkül halad: a szakemberek a Duna mindkét partján egyszerre dolgoznak azon, hogy minél gyorsabban elkészüljön a Paksi Atomerőmű működését segítő dunai fenékküszöb. Az előkészületek és a szükséges kődepók kialakítása megtörtént, a munkagépek folyamatosan dolgoznak” – írta. A kormányfő legutóbb csütörtökön számolt be a paksi atomerőmű működésének biztosítása érdekében hozott intézkedésekről, erről élőben közvetítettünk.A kormány szerdán Pakson tartott kihelyezett ülést, és döntést hozott olyan intézkedésekről, amelyek kezelik a Duna alacsony vízállása miatti problémákat. A folyóba fenékküszöb építését rendelték el, amellyel egy méterrel lehet megemelni a vízszintet, két bárka elsüllyesztésével pedig 40 centiméterrel lehet magasabb a vízállás. A fenékküszöb megépítése körülbelül 3-4 hetet vesz majd igénybe. Magyar Péter csütörtökön részletes tájékoztatást adott az építkezésről, amely nagyjából 6,1 milliárd forintba kerül majd. https://hvg.hu/itthon/20260812_magyar-peter-paks-atomeromu-vizallas-beruhazas-kormany Nyitókép: YouTube / Magyar Péter