„Hátralévő életünk egyik leghűvösebb nyarát szenvedjük el éppen, csak közösen, új szemlélettel lehet felkészíteni Budapestet az új helyzetre” – írta a főpolgármester szakmai vizsgálatok adataira hivatkozva pénteken a közösségi oldalán.Karácsony Gergely úgy fogalmazott: minden felhasznált szimuláció, minden vizsgált forgatókönyv a város minden pontján melegedést jelez. A század közepére évente 1-3,5 hét többlet hőségriadós nappal és 2-4 hét többlet trópusi éjszakával kell számolni. „Ez azt jelenti, hogy a ma még rendkívülinek tekintett hőség rendszeres nyári üzemállapottá válik. A hőségriadó a jövőben nem eseménykezelés, hanem szezonális üzemeltetési feladat lesz” – mutatott rá a főpolgármester. A terhelés a városon belül nem egyenletes, a legnagyobb növekedés a pesti oldalon, a legkisebb természetesen a Budai-hegyek térségében jelentkezik, és Budapest legmelegebb magja a jövőben is a belváros marad. Erre a várost felkészíteni csak közösen, új szemlélettel lehet – hangsúlyozta, hozzátéve, Budapest ebben az elmúlt években is irányt mutatott. Tulajdonképpen minden megszerezhető uniós forrást erre költöttünk, csakhogy abból az Orbán-kormány idején kevés jutott. Zöldet, vizet, fenntartható energiát és zöldebb közlekedést fejlesztettünk, a most hazahozott uniós források felhasználásának és a város pénzügyi konszolidációjának egyik legfőbb célja, hogy Budapest nagyobb léptékben folytathassa ezt a munkát – írta. Kitért arra is, hogy az éves csapadékösszeg kis mértékben növekszik majd: átlagosan 1 százalékkal a 2030-2050, és 3-5 százalékkal a 2050-2070 időtávra. A csapadék mennyisége várhatóan nyáron csökken, a többi évszakban növekszik majd. A 10 millimétert meghaladó csapadékú napok száma minden szimulációban növekszik. A viharos napok éves száma 3-13 nappal emelkedik. Ez a fasorok és zöldfelületek fenntartásában, valamint a légvezetékes hálózati elemek üzembiztonságában jelent többletterhelést – hívta fel a figyelmet. A bejegyzés szerint a Főpolgármesteri Hivatal klímafőosztályának vizsgálata alapján a város túlnyomó részén 3-5 Celsius-fok emelkedés, a külső pesti kerületek egyes – jellemzően újonnan beépült – területein 6 Celsius-fok felett várható. https://hvg.hu/gazdasag/20260514_hvg-impacttalks-panelbeszelgetes-termeszeti-kockazatok-klimavaltozas-adaptacio-fenntarthatosagi-jelentes-aszalyFotó: Facebook / Karácsony Gergely