Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács előzetes jelentése szerint a hajtómű egyik letört alkatrésze törte be a Ryanair július 10-ei, Görögországból Németországba tartó járatának az ablakát. Az ablak mellett ülő férfit kiszippantotta a nyomáskülönbség, a felesége próbálta perceken át a lábánál fogva bent tartani. A férfi kétszer is elájult, az arca a nyomáskülönbség miatt rövid időre feldagadt és eltorzult. Súlyos sérüléseket szenvedett és sokkot kapott. https://hvg.hu/360/20260721_hova-uljon-a-repulon-biztonsag-ryanair-boeing-repulo-ablaktores-balesetA jelentés szerint a Thesszalonikiből Memmingenbe tartó járat jobb oldali hajtóművének az egyik lapátja tört le emelkedés közben.A személyzet az emelkedés közben erős rezgést tapasztalt, és mivel motorriasztást kaptak, csökkentették a hajtómű teljesítményét, elvégeztek egy sor ellenőrzést. Miután a rezgés megszűnt, robotpilótával folytatták a emelkedést. Csakhogy a rezgés ismét fokozódott, hangos durranást hallatszott, ez után jelentettek be vészhelyzetet és kezdték meg a süllyedt.A jelentés szerint a hajtóművet idén májusban ultrahangos vizsgálatnak vetették alá, amely során nem állapítottak meg hibát.A gép végül visszatért Thesszalonikibe, ahol rendben landolt.