Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Súlyos erdőtűz alakult ki csütörtök este a horvát tengerparton, Dalmáciában, az Omištól délre fekvő Lokva Rogoznica térségében, posztolta a Facebookon a Külügyminisztérium. A hivatalos tájékoztatás szerint a tűz lakóházakat és szálláshelyeket is veszélyeztet, ezért a horvát hatóságok megkezdték a helyi lakosság és a turisták evakuálását Omiš irányába. Az oltásban több mint 110 tűzoltó vesz részt, lezárták a D8-as főutat, az oltást pedig az erősödő szél és a gyorsan terjedő bozót- és fenyőerdőtűz is nehezíti.Hét embert súlyos, életveszélyes állapotban vittek a spliti kórházba, mondta a Slobodna Dalmacija című lapnak a kórház szóvivője. Összesen harminchat embert kellett ellátni, közülük tizennégyen maradtak kórházban, a többieket hazaengedték, hárman vannak intenzív osztályon.Orbán Anita magyar külügyminiszter a Facebookon azt írta, folyamatosan figyelemmel kíséri a tűzhelyzetet, és kapcsolatban van a horvátországi magyar konzuli szolgálattal. „A legfontosabb hír, hogy az általunk ismert, illetve a konzuli szolgálathoz fordult magyar állampolgárok jelenleg biztonságban vannak. Kollégáink az éjszaka folyamán több esetben közvetlenül egyeztettek a horvát hatóságokkal is annak érdekében, hogy honfitársaink biztonságosan el tudják hagyni az érintett területet”, írta a külügyminiszter.A HINA horvát hírügynökség az X-en videót is posztolt arról, hogy a tűz Omištól délkeletre, Lokva Rogoznica közelében tört ki, nagyon gyorsan terjed, és eddig mintegy ezer lakost és turistát kellett evakuálni.A Croatia Week tűzoltókra hivatkozva azt írja, a változó szél különösen megnehezíti a helyzetet, a lángok különböző irányokba terjednek, Omiš egyes részein áramszünet is volt éjjel. Péntek hajnalra a tűz elérte a városközponttól felfelé fekvő Borak környékét, és a jelentések szerint a lángok már Omiš belvárosához is közel kerültek. Az országos tűzoltóság elrendelte a szárazföldi tűzoltóegységek sürgősségi bevetését, Zágrábból és több más megyéből is küldtek tűzoltókat a helyszínre.Ha az érintett területeken tartózkodik, írjon a Telexnek az ugyelet@telex.hu-ra emailcímre!