Bírósági utójátéka lett az osztrák fővárosban az Orbán-kormány végnapjaiban elfogott ukrán pénzszállító ügyének – számolt be a Der Standard. Mint emlékezetes, márciusban a TEK pénzmosásra hivatkozva lefoglalt két páncélozott furgont, noha azok teljesen hivatalosan 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kiló aranyat szállítottak. A megrendelő az ukrán állami takarékpénztár, az Oscsadbank volt, a feladó Bécsben a Raiffeisen.A Fidesz-kormány akkor azt sugallta, hogy az illegális pénzszállítmány célja valójában az volt, hogy finanszírozza a Tisza Párt választási kampányát. Bár a hatóságok tudtak a szabályos szállítmányról, fogva tartották a kísérőket, majd kiutasították őket az országból, lefoglalták a szállított eszközöket és a szállító járműveket is. Később a járműveket, a kormányváltás után a pénzt és az aranytömböket is visszaadták az ukránoknak, az ügyben pedig nyomozás indult, amely során kihallgatták Hajdu Jánost, a TEK egykori – időközben leváltott – vezetőjét is.Egy eljárás indult ugyanakkor Ausztriában is.
Bécsben bíróság elé került az aranykonvojügy
Egy Ausztriában élő volt ukrán parlamenti képviselő vádjai nyomán indult eljárás.






