„Egy ilyen mérkőzésen fontosabb maga az eredmény, mint a játék. Tisztában vagyunk vele, hogy a játék nem volt optimális, főleg az első félidőben, de most nagyobb a hangsúly az eredményen” – idézte Borbély Balázs vezetőedzőt a Fradi.hu portál.
A szakember elmondta: a második félidőben azt érezte, hogy nem elég labdabiztosak és meggyőzőek középen, ezért cserélte be Nagy Ádámot, Naby Keitát és Callum O’Dowdát.
„Mindhárman nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, ettől a dupla cserétől kezdve változott meg a játék képe. Innentől vettük át az irányítást. Úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább.”
Dibusz indiszponáltságról beszélt
A csapatkapitány Dibusz Dénes ennél azért kritikusabb volt, az M4 Sportnak azt mondta, eléggé brusztos meccs volt, mert nem játszottak jól.






