Az agrártárca már szeptemberben elindítja a kifizetéseket, és az előleg mértékét 75 százalékra emelik.

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására – olvasható a kormany.hu-n megjelent tájékoztatóban.A kormány adatai szerint július végéig több mint 750 ezer hektárra érkezett kárbejelentés, kétszer annyi, mint az előző év hasonló időszakában. A bejelentések alapján az aszály okozta kár az agrárium minden ágazatát érintette, közülük is az egyik leginkább károsult a tejtermelés.Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium az idei elemi károkat elszenvedő gazdákat egy úgynevezett „szuperelőleg” kifizetésével segíti a rendelkezésre álló források felhasználásával.A tárca ezeket a kifizetéseket a szokásos októbernél hamarabb, már szeptemberben elindítja, az előleg mértékét 70 százalékról 75 százalékra emelik. Ez augusztus és október között mintegy 106 milliárd forint azonnali forrást jelent 150 ezer magyar gazdálkodónak.A kormány arról is döntött, hogy az Európai Unió válságalapjából mintegy 16,7 millió eurós (mintegy 6 milliárd forintos) rendkívüli támogatást hív le a megnövekedett termelési költségek ellensúlyozására, elsősorban a kis- és közepes gazdaságok védelmében.Azt már korábban bejelentették, hogy az agrárminisztérium a tavaszi fagy- és jégesőkárokat szenvedett gazdáknak hektáronként 100 ezer forintos kárenyhítési előleget fog kifizetni a kárfelmérések lezárultával. https://hvg.hu/itthon/20260812_agrar-jegkar-fagykar-karenyhites-elolegNyitókép: HVG / Fazekas István