A paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására tervezett fenékküszöb gyors megoldást jelenthet az alacsony vízállás problémájára, de a részletes tervek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez hogyan oldja meg a Duna medrének évtizedek óta tartó mélyülését – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország szakértője az MTI-nek.Magyar Péter miniszterelnök kormány szerdai, Pakson tartott ülése után jelentette be, hogy elrendelték egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését az atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A kormányfő szavai szerint első körben 35 ezer, majd 150 ezer köbméter kő felhasználásával kezdődnek meg a munkák, amivel elérhető, hogy ne csökkenjen a vízszint mínusz 90 centiméter alá.Gruber Tamás szerint a fenékküszöb a felvízi oldalon képes lehet visszatartani a vizet és megemelni a vízszintet, ugyanakkor az alvízi oldalon akár tovább súlyosbíthatja a kisvízi helyzetet.A fenékküszöb feletti és alatti folyószakaszokon egyaránt fontos a mederszakasz folyamatos vizsgálata, mind műszaki, mind ökológiai szempontból, ugyanis ezekből az adatokból lehet arra következtetni, hogy mennyire hatékonyan működik a rendszer – emelte ki. https://hvg.hu/360/20260813_magyar-peter-paks-atomeromu-fenekkuszob-barka-duna-vizallas-mire-eleg-ebxA WWF szakértője hangsúlyozta, hogy egy Duna méretű folyón a hosszirányú átjárhatóságot nem szabad elzárni, így biztosítani kell a hordalék, a halak és más élőlények mozgását, miközben a hajózás szempontjait is figyelembe kell venni.Arra a kérdésre, hogy a fenékküszöb elegendő lehet-e a jövőben várható szélsőségesen alacsony vízállások kezelésére, Gruber azt mondta: a jelenleg ismert információk alapján erre nem lehet egyértelmű választ adni. Fontos lenne az árhullámokból származó vízkészlet megőrzése, valamint az árterek, mellékágak és holtágak újbóli összekapcsolása is a folyóval, mivel ez a felszín alatti vízkészletek utánpótlását is elősegítheti – mondta.A rövid távú vészmegoldásként felmerült uszályok elsüllyesztésével kapcsolatban elmondta: ilyen megoldással korábban Magyarországon nem találkoztak, ezért annak konkrét kockázatait nem tudja megítélni.Gruber úgy vélte, hogy a mostani beruházás mellett mielőbb el kellene kezdeni azokat az egyeztetéseket, amelyek a folyómeder mélyülésének okait és az azzal összefüggő vízgazdálkodási problémákat hosszú távon kezelik. A szakértő végül arra figyelmeztetett, hogy a fenékküszöb megépítése nem jelenti azt, hogy megszűnik a jelenlegi vízhiányos helyzet, és hogy hátra lehet dőlni.A következő hónapokban is szükség lesz az energia és a víz takarékos használatára– fogalmazott. https://hvg.hu/itthon/20260813_magyar-peter-paks-sajtotajekoztato-meder-duna-vizszint-barkaNyitókép: HVG / Cabrera Martin