Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Két Baranya vármegyei házisertés-állományban is megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – írja az MTI a hatóság közleménye alapján. Bóna Szabolcs agrárminiszter augusztus 10-én bejelentette, hogy Somogyban újra megjelent a betegség.A drávafoki, 34 sertést tartó gazdaságban és az okorági, 19 mangalicából álló állományban láz, gyengeség, hasmenés és elhullás miatt merült fel a betegség gyanúja. A laboratórium augusztus 12-én mindkét esetben megerősítette az ASP jelenlétét. Haladéktalanul elrendelték a gazdaságok lezárását és a szükséges járványügyi intézkedéseket. A hatóság a kitörések körül 3, illetve 10 kilométeres védő- és megfigyelési körzetet jelölt ki, az állományok felszámolása folyamatban van.A Nébih közleményében kiemelte, az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor jelentős gazdasági károkat okozhat a sertéságazatban. A hatóság fokozott járványvédelmi fegyelmet kér a sertéstartóktól, különösen a telepek zártan tartását, a fertőtlenítést és a vaddisznókkal való közvetlen vagy közvetett érintkezés megakadályozását. Szokatlan elhullás vagy megbetegedés esetén pedig haladéktalanul értesíteni kell az állatorvost.A két érintett gazdaság ASP szempontjából fertőzött területen található, Drávafok pedig ezen belül szigorúan korlátozott terület. A térség vaddisznó-állományában jelentős a vírus jelenléte. A sertéspestissel kapcsolatos legfrissebb információkat a Nébih tematikus oldalán lehet követni.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek