Nemzetközi laboratóriumi együttműködésben 14 gyártó – köztük az Apple, Samsung, Xiaomi, Google, Motorola, Honor, OnePlus és Oppo – összesen 156, Magyarországon is kapható okostelefonját hasonlították össze a Tudatos Vásárlók Egyesülete szakemberei. A tesztelt készülékek átlagára 33 000 és 975 000 forint között mozgott, és a kamera, a kijelző és a teljesítmény mellett a javíthatóságot, a kéretlen hirdetéseket és az adatbiztonsági kockázatokat is értékelték.A teszt egyik legfontosabb, azonnali cselekvést igénylő eredménye egy adatbiztonsági kockázat.A laborvizsgálat során a Xiaomi Redmi Note 15 és a Xiaomi Redmi 15 telefonokon ismételten megjelentek a gyárilag telepített Mi Browser böngésző értesítései. Ezekre kattintva egy olyan weboldal nyílt meg, amely a német Tagesschau híroldal megjelenését utánozta. A nem valódi oldal a szakértők szerint nagy valószínűséggel adathalászatra épült.A Xiaomi tájékoztatása szerint a Mi Browser értesítéseiben megjelenő tartalmakat régiónként eltérő külső tartalomszolgáltatók biztosítják, ugyanakkor közölték: belső vizsgálatot indítottak az ügyben. Arról ugyanakkor nem adtak tájékoztatást, hogy a problémát azóta megszüntették-e, illetve hány készüléket érinthetett. https://hvg.hu/tudomany/20260529_signal-hackertamadas-biztonsagi-mentes-adatok-ellopasaAki nem használja az alkalmazást, kikapcsolhatja az értesítéseket, eltávolíthatja vagy letilthatja a böngészőt, és választhat másik alkalmazást az internetes oldalak megnyitásához. A Tudatos Vásárlók Egyesülete három lépést javasol a Xiaomi Redmi Note 15 és Redmi 15 tulajdonosainak:Nyissák meg a telefon Beállítások – Alkalmazások – Mi Browser menüpontját, és kapcsolják ki az értesítéseket.Ha nem használják aktívan, távolítsák el a Mi Browser alkalmazást a készülékről.Alapértelmezett böngészőként válasszanak megbízható, más gyártótól származó alternatívát.A vizsgálat azért is időszerű a szervezet közleménye szerint, mert 2025. június 20. óta minden újonnan forgalomba kerülő telefon és táblagép dobozán kötelező egy egységes, uniós információs címke, amely az akkumulátor teljesítményéről, a tartósságról és a javíthatóságról ad tájékoztatást. A címke azonban nem tér ki például a töltési időre, a kamera teljesítményére vagy a mindennapi biztonsági kockázatokra, a szoftveres adatvédelemre – ezt a hiányt kívánja áthidalni a most közzétett, 156 készülékre kiterjedő teszt.Az eredmények rámutatnak, hogy önmagában sem a hosszú üzemidő, sem a gyors töltés nem tesz egy telefont jó választássá. Egy mobiltelefon hosszú távú költségét a vételár mellett az is meghatározza, hogy meddig használható biztonságosan és megbízhatóan, mennyire ellenálló a mindennapi sérülésekkel szemben, illetve milyen könnyen és milyen áron javítható.A teljes teszt – benne valamennyi készülék értékelésével – elérhető ide kattintva.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Adathalász oldalra vezetnek két Xiaomi telefon gyári értesítései
Egy 156 okostelefonra kiterjedő vizsgálat szerint komoly probléma van két Xiaomi-modell gyári böngészőjének értesítéseivel.








