„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – tájékoztatott Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán csütörtök délelőtt. A kormányfő azt írta, hogy Paksnál, a Duna jobb partján megtörtént a terep előkészítése, most az utak kialakítása zajlik, és elkezdődött a kövek beborítása a folyóba. Eközben a bal parton a honvédség a felvonulási terület és a depók kialakítását végzi, s még csütörtökön ott is megkezdődik a műtárgy építése.Ahogy korábban megírtuk, a miniszterelnök a szerdai, Paksra kihelyezett kormányülés után jelentette be, hogy elrendelték egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. A tervek szerint ezzel elérhető lesz, hogy a Duna vízszintje ne csökkenjen -90 centiméter alá, így ne veszélyeztesse a paksi atomerőmű működését. A beruházást gyorsan kiemeltté is tették.A kormány a műtárgy elkészültéig egy ideiglenes megoldás előkészítéséről is döntött, hogy elkerülhető legyen az atomerőmű teljes leállítása: szükség esetén elsüllyesztenek két 80 méteres bárkát, aminek nyomán akár 20 centiméterrel is emelkedhet a folyó vízszintje. Ezek közül az egyik már szerdán megérkezett Paksra. Magyar a mostani bejegyzésében megismételte, amit szerdai sajtótájékoztatóján és késő este megjelent videójában is elmondott: első körben 35 ezer, majd 110 ezer tonna követ építenek be. Ezt este azzal egészítette ki, hogy a fenékküszöb megépítésének első szakasza legalább három-négy hetet vesz majd igénybe, azután kell az újabb adag követ követ beépíteni, „és utána lehet majd beszélni a hajózás újraindításáról”. https://hvg.hu/itthon/20260813_magyar-peter-megmutatta-hogy-elkezdodtek-a-barkak-elsullyeszteset-elokeszito-munkalatok-paksnalTájékoztatása szerint az atomerőmű két turbinája üzembiztosan termel, és emlékeztetett, hogy a romániai atomerőművet viszont teljesen le kellett állítani. Csütörtökön 15 órától vízügyi és energetikai szakemberek, valamint a honvédség szakembereivel sajtótájékoztatón ismerteti majd az építkezés részleteit.
Magyar Péter: Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van
A jobb parton az utak kialakítása zajlik, a balon a depók kialakítása a fenékküszöb megépítéséhez.












