Az ősrajongóktól azt hallom, hogy nagyon jó dolog most új Twenty One Pilots rajongónak lenni: az ohiói duó, Tyler Joseph és Josh Dun, akiket igazán senki nem tud egyetlen műfajba besorolni, másfél év alatt két új albumot adott ki, és körbeturnézta a fél világot, ráadásul még egy koncertfilmmel is kijöttek, aminek a hanganyagát külön is kiadták. Állítólag általában nem ilyen aktívak, amit először igazolni is látszott, hogy a turné után rögtön bejelentették, most egy kicsit elmennek pihenni. Ez persze nem meglepetés annak fényében, hogy Dunnak nemrég megszületett az első gyereke. Sokáig nem tartott a pihenés, idén nyáron úgy döntöttek, fesztiváljárásba kezdenek, aminek szerencsére az egyik állomása az utolsó pillanatban megmentett Sziget lett.A Twenty One Pilots először 2015-ben robbant be a köztudatba Blurryface című albumával, amiről két dalt biztosan még az is ismer, aki amúgy nem ismeri a bandát. Ilyen dal a Stressed Out és a Ride, de ebből az időszakból való a Heathens is, amit a Suicide Squad – Öngyilkos osztag című filmhez csináltak. A duó most a nyolcadik stúdióalbumánál jár, és akadnak még olyan dalaik, amiket rongyosra játszott a rádió, vagy biztosan mindenkinek feldobott a Spotify egy-egy random lejátszási listája: a Tear in My Heart, a Level of Concern, a Shy Away vagy a Chlorine ismerős lehet, és egy időben a Hometownnal is tele volt a TikTok. Viszont igazi pick me girlként azt kell írnom, a legjobb dalaik nem azok, amiket mindenki ismer.A banda legújabb, 2019 utáni szigetes fellépése olyan volt, mint a legutóbbi Clancy turné egy kicsit kibelezett, de még mindig csodálatos verziója, a szigetes koncerthez képest csodálatos látványvilággal és hangulattal – igaz, kicsit biztosan elfogult vagyok, mert a turné két állomásán, Barcelonában és Manchesterben is láttam őket. Tyler és Josh most sem kímélték a színpadot, a pirotechnikával és a fénytechnikával sem spóroltak, és rendre megmozgatták a közönséget. A rajongóknak igazi csemegéket is tartogatott a show, hallhattuk például a City Walls lassú verzióját, vagy a Stolen Dance és a Seven Nation Army kicsit átdolgozott változatát is.Fotó: Vasvári Tamás / MTIAhogy az minden koncerten megszokott, Tyler és Josh megint másztak, egyikük a színpad színházi bal oldalán a szigetes állványon dobolt egy ideig, másikuk pedig a színpaddal szemben kúszott fel az egyik emelvényre. Ez bevett szokás a bandánál, a leghíresebb ilyen húzásuk az, amikor Tyler a Car Radio alatt „eltűnik”, majd feltűnik egy jellemzően nagyon magas objektumon. Ezúttal a Car Radio sajnos elmaradt, a mászás viszont nem, a közönség legnagyobb örömére.Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy milyen zenét játszik a Twenty One Pilots, mindig azt válaszolom, hogy mindent, mert egyébként tényleg lehetetlen bekategorizálni őket egy műfajba. Az olyan poposabb daloktól, mint a Trees, a rockos Next Semesteren és Jumpsuiton át a rapbetétekre épülő Migraine-nel vagy Car Radióval a kicsit reggae-s Ride és a lassú, melodikus Paladin Strait vagy The Line mellett egészen a folkos House of Goldig gyakorlatilag mindent érintenek. A dalszövegeik jelentős része metaforákon keresztül a mentális problémákkal való megküzdésről szól, ezért a rajongótáboruk nagy része mélyen kapcsolódik hozzájuk lelkileg is. És persze az sem utolsó, hogy nagyon látványos, energikus koncerteket adnak – én is egy ilyenen szerettem meg őket teljesen véletlenül tavaly tavasszal úgy, hogy korábban nem is voltam oda különösebben az ismertebb dalaikért. Ilyen szempontból a Szigeten sem okoztak csalódást.A banda már a Blurryface című stúdióalbumánál elindított egy történetet, amit a legutolsó albumukig, a Breachig vezettek végig. 2018. április 21-én egy rajongó talált a banda webáruházának a Vessel című albumhoz tartozó részén egy GIF-be rejtett URL-t, ami egy weboldalra vezette. Ezen kódokat és figyelmeztetéseket talált, amikről később kiderült, hogy az egész lore alapjait képezik. Aztán rajongók még ugyanabban az évben, a Trench album megjelenése előtt hónapokkal egy Clancy nevű személy leveleire is rábukkantak a neten, amik az első információt tartalmazták Trenchről, Demáról és a püspökökről.Fotó: Vasvári Tamás / MTIA csepegtetett információkból, videoklipekből és nyilatkozatokból lassan kirajzolódott egy egész mitológia, a történet középpontjában Dema városa áll, amelyet püspökök uralnak, velük szemben pedig lázadók harcolnak a szabadságért. A történet egyik főszereplője Clancy, aki megpróbálja kiszabadítani a város elnyomott lakóit. A későbbi videoklipek egyre tovább vitték ezt a történetszálat, amely végül a Breach című dalhoz készült, csaknem tízperces videóban kapott lezárást.Addigra azonban a rajongók már milliónyi elméletet gyártottak a történet lehetséges folytatásáról és befejezéséről: a koncertekre piros vagy sárga ragasztószalaggal érkeztek, jelezve, hogy a lázadók vagy a püspökök oldalán állnak, és a fellépések közben is folyamatosan keresték a jeleket arról, merre tart a történet. Tyler Joseph és Josh Dun pedig tudatosan rájátszottak erre a rajongói lelkesedésre, és az albumok köré fokozatosan egy valódi, közösen épített mitológiát húztak fel. A Szigeten is lehetett ennek nyomát látni, a rajongók rögtön megismerték a hasonszőrű társaikat a ruháikra ragasztott sárga vagy piros szalagokról.Ez a mítoszépítés viszont nem azt jelenti, hogy maguk az albumok és a dalok nem állják meg a helyüket. Mindegyik album egy kicsit más-más stílus, más zenei stílus dominál rajtuk, ezért minden rajongónak van abszolút kedvence. Aki pedig friss rajongó, annak szerencséje van, mert majdnem 7 órányi zenét hallgathat loopon heteken keresztül, ha fel szeretne zárkózni a régiekhez.A szigetes koncerten is feltűnt némi lore-hoz kapcsolódó látványelem, egy kicsit felültetve a banda sztorijával ismerős nézőket a nosztalgiavonatra: láthattuk a fáklyahordót és Clancyt is, ahogy leveszi a lázadókat jelképező dzsekijét. De pont annyi ehhez kapcsolódó motívum került csak be a show-ba, hogy az élvezhető maradjon azoknak is, akik nem ismerik a háttértörténetet, de közben a rajongókat is kiszolgálja.Fotó: Vasvári Tamás / MTIA duó egyébként tökéletesen navigált a rajongók és az őket nem annyira ismerő közönség tagjai között. Pontosan annyi ismert dalt játszottak, mint amennyi kevésbé népszerűt, és az átdolgozások is inkább azoknak kedveztek, akik nem a banda miatt érkeztek a Sziget szerdai napjára. Egy ilyen koncertet mindig nehéz lehozni, rengeteg rajongó utazik a bandával, de sokan csak a Szigeten látják őket. Ők egyszerűen egy jó műsort akartak látni a szerdai headlinertől.Ha egy valamit kellene kritizálnom a koncerttel kapcsolatban, az pontosan ez lenne. A Twenty One Pilots kialakított egy bombabiztos stratégiát a fesztiválos probléma megoldására, ami azzal jár együtt, hogy a fesztiválos szettjeik nagyjából egy kaptafára készülnek. Aki ismeri őket, az pontosan tudta, mire számítson, egy jól felépített koncertre meglepetések nélkül.A látványra viszont senki nem panaszkodhatott, tűzsorok, tűzijátékok és aprólékosan felépített fényjáték várta az érdeklődőket. A színpadi dizájn nagy részét átültették a legutóbbi turnéból, láthattuk a felturbózott Heathenst, a halálfejes maszkban előadott Doubtot, és előkerültek a dobok is a záródalnál, a Treesnél. De mindezt úgy sikerült összehozni, hogy azoknak is élvezhető legyen, akik nem tudják ezeknek a motívumoknak a jelentését.A Twenty One Pilots egyébként pont ebben igazán jó. Azoknak is komoly koncertélményt nyújt, akik nem rajongók, egyszerre szolgálja ki azokat, akik miattuk érkeztek a fesztiválra, és azokat, akik éppen csak odatévedtek a koncertre.