„Édesanyámmal ellentétben ő sokáig betegeskedett” – Gregor Bernadett édesapjára, a híres operaénekesre emlékezett

Szülei elvesztéséről beszélt Gregor Bernadett a Storynak.Édesanyám halála mai napig leírhatatlan trauma számomra. Egyik pillanatról a másikra halt meg. Megbeszéltük, hogy átjön hozzám a kisfiamra vigyázni, aki akkor kétéves volt. Kimentem érte az állomásra, de nem érkezett meg a vonattal… Nem sokkal később telefonon értesítettek a rendőrök, hogy szívelégtelenségben meghalt. Először azt hittem, félretárcsáztak. Nem tudtam elhinni, hogy az én életerős, fiatal édesanyámról beszélnek, akinek semmilyen betegsége nem volt– emlékezett vissza a színésznő, aki édesapjáról, Gregor Józsefről, a nemzetközi hírű operaénekesről, az együtt töltött utolsó időkről is mesélt.Harmincnégy éves voltam, amikor apukám is meghalt. Édesanyámmal ellentétben ő sokáig betegeskedett, úgyhogy próbáltam felkészíteni magam a legrosszabbra, de egy szülő elvesztése minden körülmények között rettenetes. Ettől függetlenül mi nem búcsúzkodtunk apukámmal. Mindent pontosan ugyanúgy csináltunk, mint azelőtt. Talán éppen azért, mert mindig nagyon szoros, őszinte volt a kapcsolatunk. Szavak nélkül is értettük egymást. Az utolsó óráiban, a halálos ágyánál is csak ültünk egymás mellett, és figyeltük egymást. Nem kellett semmit kimondanunk, bepótolnunk, megbeszélnünk– fogalmazott a színésznő.Gregor József 66 éves korában, 2006-ban hunyt el.Gregor Bernadett nemrég a színházi abúzusokról osztotta meg a véleményét. Szerinte a ma bántalmazóként emlegetett művészek ugyanabban az akolban nevelkedtek, mint ő, ugyanaz volt a mesterük. https://hvg.hu/elet/20260610_gregor-bernadett-verbalis-abuzus-szinhazNyitókép: Euroblack TV