Takács Boglárka döntőt futhat 200 méteren a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon – Fotó: Paul Ellis / AFPÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Takács Boglárka 200 méteres síkfutásban döntőbe jutott a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.Takács délelőtt a legjobb időt futotta az előfutamokban, így jó előjelekkel várhatta az esti elődöntőt. A magyar sprinter 22,77 másodperccel szezoncsúcsot futott, de futamában csak harmadik lett, és mivel csak az első kettő jutott be automatikusan a döntőbe, csak abban reménykedhetett, hogy idővel még továbbjuthat. Az első elődöntős futamban a harmadik lassabb volt nála, így azt kellett kiszurkolnia, hogy az utolsó, harmadik futamban legfeljebb csak hárman fussanak nála gyorsabban. Ez végül össze is jött, így Takács nyolcadikként a döntőbe jutott.Fő számának a 100 métert tartja, de ott egyetlen századdal lemaradt a döntőről, és kilencedik lett.Az elődöntő után az M4 Sportnak azt nyilatkozta, hogy technikailag nem volt olyan jó az esti futása, mint az előfutamban. Takács azt mondta, hogy kicsit hadilábon állt eddig a kétszázzal, de úgy látszik, hogy van keresnivalója ezen a távon is. A mostani döntőbe jutás egy kicsit kárpótolta is a 100 méterért.Utoljára 1971-ben szerepelt 200 méteres síkfutásban magyar női atléta a döntőben, akkor Balogh Györgyi második lett.
Ötvenöt év után futhat újra női 200 méteren Eb-döntőt magyar atléta
Takács Boglárka az elődöntős futamában csak harmadik lett, de idővel bejutott a legjobb nyolc közé Birminghamben.












