Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban szerdán a párizsi Európa-bajnokságon.A szám olimpiai bajnoka a keddi előfutamból minden idők második legjobb eredményével, 1:52.30-as Európa-csúccsal jutott tovább. A Texas egyetemen, a legendás Bob Bowman irányításával készülő magyar klasszis a keddi középdöntőben a táv háromnegyedénél még egy másodperccel „verte” az amerikai Aaron Peirsol cápadresszes, 2009 óta fennálló világrekordját (1:51.92 p), amelytől végül mindössze 38 századdal maradt el. Kós akkor azt mondta, az első százat kezdte túlságosan gyorsan (53.64), ennek megfelelően ezúttal visszafogottabb volt a táv feléig (54.11), az utolsó fordulónál még valamivel a világrekordon belül tempózott, de nem sokkal később eldőlt, ezúttal nem tud közelebb kerülni nagy álmához. Így is rendkívül magabiztos győzelmet aratott, 1:53.08 perccel. Ez minden idők ötödik legjobb eredménye. Kósnak nagyjából 45 perce maradt regenerálódni, ugyanis még az olimpiai címvédő Milák Kristóffal együtt a 100 méter pillangó középdöntőjében lesz érdekelt. A 23 éves Kós – aki fő számában immáron Európa-bajnoknak is mondhatja magát, amellett, hogy két világbajnoki címe is van – a magyar medencés úszóválogatott második érmét nyerte a francia fővárosban. Hétfőn a Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200-as gyorsváltó második volt.Beesett közben a harmadik érem is, Milák Kristóf hatalmas országos csúccsal bronzérmet nyert 100 méteres gyorsúszásban.A 200 és 100 méter pillangó olimpiai bajnoka 46.87 másodperces idővel csapott célba, ezzel a szám másik magyarja, Németh Nándor által kedden felállított 47.44-es eredményt adta át a múltnak. Németh 47.47-tel hatodik lett. A számot a román David Popovici nyerte 46.56-talKépünkön Kós Hubert a párizsi Európa-bajnokság hátúszó aranyérmese 2026.08.12-én Forrás: MTI/Hegedüs Róbert