A Ferencváros a Real Madrid elleni nemzetközi felkészülési mérkőzésen mutatta be új, harmadik számú mezét: a szurkolói ötletből – az ötletgazda Honvári Gergely – kiindulva megvalósított fehér dresszen az FTC Manno Miltiades által tervezett szakosztályjelvénye (sasos vagy turulmadaras címer) jelenik meg arannyal. A mezt jól fogadták a drukkerek – ami kritikai megjegyzés volt, az arra érkezett, hogy a fehér (hivatalosan vaporous gray, azaz halványszürke) szerelésen nem jelenik meg a zöld szín –, és ez nem is csoda, hiszen tényleg elegáns, ráadásul egy népszerű régi jelkép is feltűnik rajta.
Az alternatív címerrel a Ferencváros egy nemzetközi trend fonalát vette fel, elsőként a magyar klubcsapatok közül.
Az alternatív címerek vagy különállóan megjelenített heraldikai elemek világszerte egyre népszerűbbek. A harmadik számú (úgynevezett kitérő) mez használata általában kötelező az élvonalbeli profiligákban, és míg a hazai szerelésen a klubszínek és a címer „szent és sérthetetlen” kategóriába esnek, az idegenbeli, illetve harmadik mezen sokkal jobban szabadjára lehet engedni a fantáziát. Így aztán találkozhatunk bőven throwback (egy korábbi szerelésre utaló, retró), blackout (tiszta fekete), whiteout (tiszta fehér), minimalista, alternatív címeres és teljesen vad, a klubszínekhez és -tradíciókhoz még véletlenül sem köthető dresszekkel. Ha ezek jól sikerülnek, akkor fogynak a mezek a klubshopból, cseng a kassza a csapatnál és a sportszergyártónál – főleg, hogy egy mez esetében már jó ideje streetwear-termékről is beszélünk, és az utcai hordhatóság elsődleges fontosságú.






