Környezetvédelmi vizsgálat indult Almásfüzitőnél, miután horgászok az elmúlt hetekben több helyen barnás, szokatlan szagú anyagot láttak feltörni a Duna partján, közvetlenül a vörösiszap-tározó alatti folyószakaszon. Egyelőre nem tudni, honnan származik az anyag, és azt sem, jelent-e veszélyt a Duna vízminőségére vagy élővilágára.

A jelenség az alacsony dunai vízállás miatt vált különösen jól láthatóvá. Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, az elmúlt hetekben több horgász is fényképeket és videókat küldött nekik a folyópartról. Ezeken az látszik, hogy több ponton barnás színű, szokatlan szagú anyag tör fel a part mentén, majd elkeveredik a Duna vizével.

A KEMHESZ szerint nem most először vizsgálják, mi kerülhet a Dunába ezen a szakaszon. Vízügyi szakemberek 2012-ben is foglalkoztak a területtel. Mivel Almásfüzitőnek ezen a részén korábban mocsaras, lápos terület volt, az egyik lehetséges magyarázat szerint az onnan származó, szerves anyagokban gazdag víz okozhatja a barnás elszíneződést.

A horgászszövetség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt egyelőre csak lehetséges magyarázatként kezelik, a mostani vizsgálat eredménye előtt nem lehet megmondani, mi okozza a jelenséget.