Hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán Tóth Vera, amelyet egy, az interneten keringő felvétellel kapcsolatos nemtelen kritikák elutasításával kezdett. „Gabiról lehet mindent mondani, de én azt gondolom, hogy a tehetsége vitathatatlan” – írta. Aztán rátért arra, hogy szinte minden platformon azt látja, hogy a húga vezekel, „de néha olyan gyűlöletet kap az emberektől, hogy döbbenet”.Úgy fogalmazott, ő is pontosan tudja, mit mondott, mit tett, mit képviselt és mit alkotott a testvére az elmúlt években. „Tudom, milyen ügyek mellé állt oda, milyen politikai álláspontot vállalt fel nyíltan, és azt is tudom, hogy aki ennyire láthatóan és hangosan képvisel valamit, annak számolnia kell azzal, hogy reakciókat kap. Nem vagyok vak, és nem vakít el a testvéri szeretet sem. Nem akarom őt felmenteni semmi alól, és azt sem állítom, hogy minden kritika igazságtalan, ami őt éri. Aki főz valamit, annak bizonyos értelemben, valóban meg is kell ennie azt. Ezzel egyetértek.Ugyanakkor feltette a kérdést: hol a határ? „Hol van az a pont, ahol még képesek vagyunk azt mondani: rendben, nem értek egyet veled, haragszom rád, felháborít, amit képviselsz, számon kérem rajtad, de attól még nem akarlak emberileg megsemmisíteni. Sajnos ezt a pontot vele kapcsolatban szerintem már régen átléptük. Évek óta figyelem, ahogy egy politikai, közéleti, vagy énekes, vagy bármilyen megnyilvánulása után pillanatok alatt máris nem arról van szó, amit mondott. Hanem a testéről. Az arcáról. A nyelvtudásáról. A hajáról. A hangjáról. Az anyai képességeiről. Az értelmi szintjéről. Az iskoláiról. A származásáról. A testi jegyeiről. A beszédstílusáról. A puszta létezéséről. Volt, aki terhessége alatt is a halálba kívánta, volt, aki megátkozta betegséggel, de volt, aki zaklatta. Vagyis mindent megkapott már, amivel egy embert a lehető legszemélyesebb módon lehet megszégyeníteni, akár a nyilvánosság előtt is. És egy ponton túl ennek már semmi köze a politikához, a megnyilvánulásaihoz, ebben biztos vagyok. Ez egy olyan mély, morális szintet, egy kollektív lelkiállapotot tükröz, ami talán még soha nem volt tapasztalható ebben az országban. Gabi most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét” – írta, és még hosszasan sorolta a húgát ért támadásokat.Aztán hozzátette, hogy „jó lenne együtt felépülni és gyűlöletkeltésre nem gyűlöletkeltéssel válaszolni… Nagyon fontos ebben is a változás útjára lépjünk. Senki nem végzi el helyetted a belső, személyre szabott munkát… Sem a kormány, sem egy politikus, senki nem fogja, és egy boszorkányégetéstől, egy kommenttől, egy gyűlöletbeszédtől, egyetlen elégtételtől sem leszel jobban érzelmileg hosszú távon. És igen, a bűnösöknek is jár esély, a tér arra, hogy belássanak hibákat, hogy meghallgassák, elfogadják őket, és bocsánatra leljenek.”Fotó: MTI / Bruzák Noémi