Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter.Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint az atomerőmű műszaki bizottsága minden előírt lépést be fog tartani, hogy a reaktor leállítása biztonságos körülmények között történjen. Hozzátette: a folyam elágazásánál végrehajtott vízelterelési műveletekkel csaknem egy héttel sikerült meghosszabbítani az atomerőmű működési idejét.Miruta szerint a Bala-ágat részlegesen eltorlaszoló uszályok elsüllyesztésével, illetve a Cernavoda felé vezető Öreg-Duna vízellátását korábban akadályozó zátony felrobbantásával nem sikerült ugyan az első, optimista becslésekben szereplő kilenc napos haladékot elérni, de a beavatkozásokkal járó költségek akkor is bőven megtérültek volna, ha csak egyetlen nappal sikerül meghosszabbítani a cernavodai atomerőmű működését.A román kormány 12,1 millió lejt (842 millió forint) különített el tartalékalapjából azokra a vízelterelési munkálatokra, amelyek az atomerőmű vízellátásának javítását célozták.Szerdán az előző napinál 4 centiméterrel alacsonyabb, mínusz 233 centiméteres vízállást mértek Cernavodánál, amely alatt az erőmű hűtőrendszere már nem működtethető.A vízügyi hatóságok szerint szerdán a vízhozam újabb történelmi mélypontra, másodpercenként 1350 köbméterre csökkent a Duna romániai belépőpontján, Báziásnál. Az idei rendkívüli vízhiány előtt a több mint negyven éve mért másodpercenkénti 1400 köbméteres vízhozam számított a legalacsonyabb értéknek.Románia a héten arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy válsághelyzettel szembesül az energiaellátásban és felmentést kért széntüzelésű hőerőművei üzemben tartására, amelyeket – a helyreállítási alapok szétosztásánál tett vállalásainak értelmében – legkésőbb augusztus 31-én le kellene állítania.Románia egyetlen, 1400 megawatt beépített teljesítményű atomerőművének első, 700 megawattos blokkját július végén állították le. A kanadai Candu technológiával épült erőmű két blokkja együttesen Románia villamosenergia-szükségletének nagyjából 20 százalékát fedezi.Nyitókép: Cernavodai atomerőmű. Fotó: AFP / Daniel Mihailescu
Akkorát esett a Duna vízszintje Romániában, hogy leállítják a cernavodai atomerőművet
A 2-es blokk még működik, ezt állítják le, mert további apadás várható a folyón.











