A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége egyhangúlag bejelentette lemondását szeptember 27-i hatállyal.
Az MSÚSZ jelenlegi vezetését – Szöllősi György elnökkel az élen – a 2023-as tisztújító közgyűlés választotta újjá, majd idén júliusban az 59 tag bizalmatlansági indítványát követő rendkívüli közgyűlésen a tagság megerősítette tisztségében 108:85-ös szavazati aránnyal.
Utat engednek a megújulásnak
„Az elnökségi tagok egyhangúlag mégis úgy döntöttek, hogy nem töltik ki 2028-ig tartó mandátumukat, mert úgy ítélik, úgy ítéljük meg, hogy most azzal tehetjük a legtöbbet a szövetség munkájának zavartalan folytatásáért, a sportújságíró-család egységéért, ha a bennünket támogató kollégák megtisztelő kiállását ezúton is hálásan megköszönve utat engedünk egy olyan, új MSÚSZ-elnökség megválasztásának, amely nagyobb eséllyel működik együtt hatékonyan az új sportkormányzattal, valamint szélesebb mozgástérrel és eszköztárral lesz képes szolgálni a számos kihívással szembenéző sportújságíró szakmát” – áll az elnökség szerdai közleményében.
Új elnököt és vezetőséget is választanak szeptemberben






