Cristiano Ronaldo az Instagram-oldalán tudatta, hogy feleségül vette Georgina Rodríguezt. A portugál labdarúgó egy olyan fotót osztott meg a közösségi oldalán, amin két, összekulcsolt kéz látható, és mindkettőn ott a gyűrű.
Az első harminc percben több mint hárommillióan lájkolták a bejegyzést a BBC cikke szerint.
A portugál sajtó, amely szerint ez volt az év esküvője, azt írja, hogy a ceremónia a Lisszabon közelében fekvő tengerparti városban, Cascaisban volt augusztus 11-én. A dátum nem véletlen, egy éve ugyanis ezen a napon kérte meg Ronaldo kedvese kezét.
A pár tíz éve van együtt, egy madridi üzletben találkoztak, ahol Georgina Rodríguez eladó volt – Ronaldo akkor a Real Madridban futballozott. 2017-ben béranyaság útján megszülettek ikreik, Eva és Mateo, majd novemberben világra jött közös biológiai lányuk, Alana Martina is. 2021 végén a pár bejelentette, hogy ismét ikreket várnak, ám a szülés során fellépő súlyos szövődmények miatt egyik gyermeküket elvesztették. 2022 tavaszán érkezett meg a család legfiatalabb tagja, Bella Esmeralda.
Cristiano Ronaldónak van még egy fia, Cristiano Ronaldo Jr., aki 2010-ben született.











