Most üt vissza Matolcsy György pazarlása: négymilliárd forinttal kevesebbért pályáztat a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvállalata három, kivételes státuszú ingatlant, mint tavasszal, amikor nem talált vevőt. Az ügyészségre vár, hogy kiderítse, gondatlan túlértékelés vagy tudatos bűncselekmény történt.
Másodszorra írt ki pályázatot az MNB-Ingatlan Kft. megbízásából a Colliers Magyarország Kft. három, luxusigénnyel felújított, jelenleg kihasználatlan ingatlanra: a balatonakarattyai üdülő- és konferenciaközpontra, továbbá a budai Vár-beli Úri utcai tudományos központra és a Szentháromság téri Pallas Athéné konferenciaépületre (utóbbi kettő védett műemlék). A megelőző, idén tavasszal sikertelenül zárul pályázaton még összesen 23 milliárd forintos kikiáltási áron hirdették meg a vagyontárgyakat, most azonban már alig több, mint 19 milliárddal is megelégednének (az áfa nélkül).Miközben a 444 korábbi számításai szerint a 23 milliárd is igen messze állt attól, amennyit a Matolcsy György-elnökölte Magyar Nemzeti Bank ráköltött az ingatlanok megvásárlására és hivalkodó felújítására. https://hvg.hu/gazdasag/20260618_mnb-ingatlan-balatonakarattya-arveres-somlaiAz MNB alapítványát és külön az ingatlanos cégét is megvizsgáló Állami Számvevőszék tavaly márciusi jelentésében ki is emelte például az akarattyai létesítményt, amelyben indokolatlan luxuskörülmények között pihentették a megfáradt jegybanki stábot.









