Megszakította útját, majd kényszerleszállást hajtott végre Bostonban a United Airlines hétfői járata, amely a Washington Dulles nemzetközi repülőtérről tartott Münchenbe. A Bild szerint a pilótafülke szélvédője útközben megrepedt.A UA 108-as utasszállító járata helyi idő szerint hétfőn 17:30-kor indult Washingtonból, és körülbelül nyolc óra után, kedd reggel landolt volna Münchenben, azonban alig több mint két óra elteltével megszakította útját. A német lap szerint a Redditre került fel egy fotó a megrepedt ablakról, amelyet a szerző állítása szerint az egyik légiutas-kísérő készített. A United Airlines később megerősítette, hogy a pilótafülke szélvédőjének külső rétege valóban megsérült.A 175 utas a bostoni leszállás után más, Németországba tartó járatokkal folytathatta útját, emellett szállást és egyéb kompenzációt is kaptak. Egyelőre nem tudni, mi okozta a pilótafülke ablakának megrepedését, erről a légitársaság sem közölt további részleteket. A Boeing 787-8-as biztonságosan landolt a bostoni Logan repülőtéren, az incidensben senki sem sérült meg. https://hvg.hu/tudomany/20260730_swiss-air-kenyszerleszallas-fustolo-fulhallgato-tokNyitókép: A megrepedt ablak / Reddit
Valóra vált rémálom: megrepedt a pilótafülke ablaka a levegőben
Kényszerleszállást hajtottak végre.








