Az Országgyűlés kedden 100 százalékos többséggel felfüggesztette Varga Lőrinc Mihály tiszás országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Varga esetében közvádas bűncselekményről van szó, bár a 2024-es ittas vezetése idején még nem volt sem képviselő, sem képviselőjelölt. Az eset kapcsán korábban ő maga is azt írta, hogya mentelmi jogom kiadását magam is meg fogom szavazni, és vállalom a jogi következményeket.„Hibáztam” – ismételte meg kedden az Országgyűlésben a Tisza országos listáján 33. helyen bejutó politikus.A képviselők emellett két magánvádas ügyben is szavaztak, de mind Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, mind pedig Takács Péter fideszes képviselő esetében úgy döntöttek, hogy fenntartják a mentelmi jogukat.Toroczkai László ellen a keszthelyi választókörzet jobbikos jelöltje, Juhász-Bauer Ágoston tett feljelentést rágalmazás és becsületsértés miatt kétszer is. Takács Péter ellen pedig Dobrev Klára európai parlamenti képviselő tett feljelentést 2025. július 23-án, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt. Előbbi esetben a jobbikos képviselő szerint Toroczkai az idén márciusi, keszthelyi fóruma után „bűnözőnek és gyermekekre veszélyesnek minősítette” őt, a fideszes politikus pedig a Mandineren futó Hotel Lentulai egyik adásában beszélt arról, hogy Dobrev még Medgyessy Péter kormányzása idején alatt arra próbálta rávenni őt, hogy játsszák át a Kútvölgyi kórházat magántulajdonba, de ennek ő nem tett eleget. https://hvg.hu/itthon/20260317_ittas-vezetes-tamasi-alpolgarmester-fidesz-kormanypart-kitauntetes-rendorsegNyitókép: Varga Lőrinc Mihály / Facebook
Nagy pofon: felfüggesztették a tiszás képviselő mentelmi jogát
Toroczkai László és Takács Péter esetében viszont a mentelmi jog fenntartása mellett döntöttek a képviselők az Országgyűlésben.







