A Duna extrém alacsony vízállása megdöntötte a korábbi, 2018-as negatív rekordot, ennek következtében az egykori Óbudai Gázgyár területéről sajnálatos módon szennyezőanyag-szivárgás tapasztalható – vezeti fel és helyezi kontextusba közleményében az általa sürgősen elvégzendő teendőket az MVM Next Zrt.

A szöveg azzal folytatódik, hogy az illetékes vízügyi hatóság a területen helyszíni szemlét tartott, és ennek eredményeként rendkívüli kárelhárítást írt elő. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. pedig – mint a kárelhárítás kötelezettje – mi mást tehetett volna, mint hogy „benyújtotta a kárelhárítási tervet az illetékes hatóságnak, melynek elfogadását követően haladéktalanul megkezdte a szennyezés lokalizálásához, valamint az élő környezet megóvásához szükséges védelmi intézkedéseket”.

Mindemellett az MVM Next fontosnak tartotta kiemelni a szövegben, hogy „a hatóság mérései is megerősítették, hogy a szivárgások helyétől mindösszesen három méterre a szennyezettség már nem kimutatható, emiatt fesztiválozók a sziget partján semmilyen módon nem érintkezhetnek szennyező anyaggal”.

A Dunába szivárgó súlyosan mérgező mocsok 2026 júliusának utolsó napjaiban

Fotó: