A társadalom nem kezelendő probléma, nem fegyelmezendő tömeg, nem politikai kiskorú. Ha a harmadik rendszerváltás tartósan meg tudja teremteni a partneri viszonyt a hatalom és az állampolgár között, akkor a múlt heti válságból sokkal több maradhat velünk, mint néhány megspórolt megawatt.

Szabó Andrea

Nem kellett hozzá rendkívüli jogrend, kijárási tilalom vagy katonai nyelv. Elég volt annyi, hogy a kormány kimondta: baj van, segítség kell. És a magyar társadalom – sokak legnagyobb meglepetésére – segített. Visszafogta az áramfogyasztást, takarékoskodott a vízzel, vállalatok százai csökkentették a terhelést. A napi fogyasztási adatokon mérhetővé vált valami, amit tizenhat év autoriter kormányzása után hajlamosak voltunk elfelejteni: a magyar társadalom képes együttműködni.Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. A politikatudomány több mint fél évszázada ismeri a rally ’round the flag hatást. John Mueller amerikai politológus 1970-ben írta le, hogy súlyos, közösen érzékelt válsághelyzetekben az emberek átmenetileg félreteszik politikai különbségeik egy részét, és felsorakoznak az aktuális vezetés mögött. Nem azért, mert egyik napról a másikra megszeretik a kormányt. Hanem mert veszélyben előbb megoldást akarnak, és csak utána vitát.Láttunk ilyet a Covid kitörésekor, a vörösiszap-katasztrófa idején, vagy amikor 2022-ben kitört az ukrán-orosz háború. A veszély összehúzza a társadalmakat. Rövid időre gyengülnek a törésvonalak, nő az együttműködés, és előtérbe kerül valami nagyon egyszerű érzés: ezt most közösen kell megoldanunk, mert együtt erősebbek vagyunk.Csakhogy a múlt hét ennél többről szólt.