„A rendezvényhez kapcsolódóan augusztus 8-án az egészségügyi szolgálat összesen 95 esetben nyújtott ellátást, melyből 3 személyt kellett kórházba szállítani, a többiek elhagyták a helyszínen kialakított ambulanciát. Toxikológiai ellátás céljából kórházi szállításra nem került sor” – írta a 444-nek az Országos Mentőszolgálat.

Az OMSZ-hez azután fordultunk hétfőn, hogy a közösségi médiában elterjedt: az óbudai-szigeti DJ Oti-bulin néhányan rosszul lettek, de annyira, hogy arra következtettek: minden bizonnyal „beginázták” őlet.

A mentőszolgálat lapunknak ezt írta: „Az Országos Mentőszolgálat a hétvégén nyilvánosságot kapott eset kapcsán a saját működését érintő körülményeket is áttekinti. A rendelkezésre álló információk alapján a vezető tünetek alkoholos befolyásoltságra utaltak, droghatásra utaló jel az ellátó szakorvosnál nem merült fel. A vizsgálat alapján nincs olyan információ, amely kábítószeres befolyásoltságot vagy a nem megfelelő egészségügyi ellátást támasztaná alá.”

Valamint: „Az Országos Mentőszolgálat számára a szakszerű betegellátás mellett alapvető elvárás, hogy bajtársaink minden beteghez és hozzátartozóhoz tiszteletteljesen és empatikusan viszonyuljanak. A kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük. Fontosnak tartjuk, hogy a visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön. Ennek részeként felhívtuk bajtársaink figyelmét arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek és aggódó hozzátartozóik felé tanúsított empatikus, tiszteletteljes kommunikáció az ellátás fontos része.”