Néhány napon belül már a harmadik felmérés jelent meg Ukrajnában, ami szerint kifejezetten csökken Volodimir Zelenszkij elnök népszerűsége. Hétfőn a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) ismertette friss elemzését, ehhez az adatfelvétel július 6. és 31. között, több héten keresztül történt. A KMISZ számai azt mutatják, hogy a legismertebb ukrán politikusok bizalmi indexét tekintve Zelenszkij már csak a negyedik helyen áll, Valerij Zaluzsnij londoni nagykövet, a hadsereg egykori főparancsnoka mellett Mihajlo Fedorov, a július közepén kirúgott védelmi miniszter, valamint Kirilo Budanov, az elnöki iroda első embere is megelőzi. A teljes képhez tartozik, hogy a megkérdezettek elnök iránti bizalma továbbra is magasabb, mint az elutasítottsága (56 százalék vs. 38 százalék), de a „dobogósok” adatai jobbak: Zaluzsnij 66:24-gyel, Fedorov 63:16-tal, Budanov 61:22-vel áll.
Hasonló képet mutattak a Szocisz és a Rejting intézetek múlt héten közzétett eredményei. A Szocisznál Zelenszkij 6. lett, de itt nagyobb volt a merítés, olyanokra is rákérdeztek, akikre a KMISZ-esek nem, így került a top 3-ba Robert „Magyar” Brovdi drónparancsnok, míg a 4. pozíciót Mihajlo Drapatij, a fegyveres erők nemrégiben kinevezett főparancsnoka foglalhatta el. Fontos részlet, hogy a Szocisznál szerényebb az elnök iránti bizalom, mint az elutasítottsága, 42,5:54,0-s arányt mért az intézet, miközben a Zaluzsnij, Fedorov, Budanov trió bőven pozitív tartományokban mozog.










