Hallerné Nagy Anikó szerint a téma mélysége és komolysága megkívánja, hogy egységes megemlékezés legyen.

A roma holokausztról megemlékező elnöki beszéddel kezdődik az Országgyűlés plenáris ülése kedden – közölte a kérdésben kibontakozott vita rendezésére összehívott hétfői házbizottsági ülés után a parlament elnöki feladatait ellátó alelnöke.Hallerné Nagy Anikó azt mondta: a képviselőcsoportok vezetői konszenzussal jutottak erre a megoldásra. A téma mélysége és komolysága megkívánja, hogy egységes megemlékezés legyen, és ne legyenek félreértések – fogalmazott.Gyöngyösi István, a Tisza képviselője a roma holokauszt emléknapja alkalmából a romák üldöztetéséről beszélt a parlament hétfői ülésnapján, felszólalása után pedig a Tisza Párt, a Fidesz és a KDNP képviselői is tapsoltak, majd egyperces néma felállással emlékeztek.A Mi Hazánk képviselői ugyanakkor ülve maradtak. Magyar Péter ezek után személyes érintettségre hivatkozva kért szót, és arról beszélt: „Nem maradhat szó nélkül, hogy a Mi Hazánk ülve maradt, amikor roma honfitársainkra emlékezünk”. Toroczkai László szintén személyes érintettségre hivatkozva szólalt fel, és azt mondta, hogy szerinte „házszabálysértés” történt, mert előre jelezni kellett volna, hogy néma felállás is lesz a képviselői felszólalás után. https://hvg.hu/itthon/20260810_parlament-napirend-elotti-felszolalas-magyar-peter-koztarsasagi-elnok-valasztas-baka-andrasNyitókép: HVG/Cabrera Martin.