Benyó Rita a Válasz Online közleményét megosztva jelentette be, hogy a közmédiához igazolt. Az ismert politikai újságíró köszönetet mondott a szerkesztőségnek, amelynek tagjaival félévig dolgozott együtt. „Örökké hálás leszek, amiért ebben a történelmi évben lehetőséget adtak rá, hogy Magyar Pétertől Kovács Gergelyen vagy Toroczkai Lászlón át Navracsics Tiborig elkészíthessek sok fontos interjút a kampányban, majd utána, az új kormány első 100 napja alatt is” – tette hozzá, és megjegyezte, nagy izgalommal várja, hogy a közrádióban többek között Kerényi Györggyel, Magyari Péterrel és Sashegyi Zsófiával alkothasson egy csapatot. Benyó Ritát a Szabad Európa magyar kiadásának megszűnése után a Válasz Online szerződtette le, az általa vezetett háttérelemző műsor, az Elemző pedig a Partizánnal közreműködve folytatódott. Azt, hogy a műsora ebben a formában megszűnik, a 2026. augusztus 7-ei adás legvégén jelentette be. Mint a Válasz Online írja, Benyó Ritával választási szezonra szerződtették le, míg Sashegyi Zsófiával, aki szintén a közrádiónál folytatja tovább, több éven keresztül volt a szerkesztőség tagja. „Egyik szemünk sír, a másik nevet most is” – jegyezték meg közleményükben visszautalva arra, hogy Magyari Péter, aki 2023-ban érkezett hozzájuk, a Kossuth Rádió egyik főszerkesztő-helyettese lett. https://hvg.hu/itthon/20260722_mtva-megtakaritas-gyanus-szerzodesek-7-milliardNyitókép: Facebook / Benyó Rita
Benyó Rita búcsúzik a Válasz Online-tól, a közmédiánál folytatja tovább
Magyari Péter után újabb ember távozik, Benyó Rita mellett ugyanis Sashegyi Zsófia is a közrádióhoz igazolt.
188 words~1 min read







