Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„[…] arra kérjük tisztelt Miniszter Asszonyt és Államtitkár Urat, hogy az SZFE-t fenntartó alapítvány új kuratóriumi tagjainak kijelölése során vegyék figyelembe az Egyetem sajátos helyzetét, valamint azt, hogy a modellváltást követően megszakadt az autonóm egyetemi közösség folytonossága, a jelenlegi szenátus legitimációja pedig súlyosan vitatható.” Többek közt ez áll a Freeszfe és a Filmreform oktatási munkacsoportja által készített nyílt levélben, amit a magyar film- és színházszakma olyan képviselői írtak alá, mint Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, Gyenge Zsolt filmkritikus, Reisz Gábor és Pálfi György filmrendezők vagy a Lumiere Filmiskola.A levélben, amin már a kiadása előtt is felháborodott az SZFE vezetése, az aláírók arra kérik Lannert Judit oktatási minisztert, hogy az SZFE szenátusának javaslatait hagyja figyelmen kívül, amikor a minisztériumban az egyetemet fenntartó alapítvány új kuratóriumi tagjainak kinevezéséről döntenek.Az egyetemeket fenntartó alapítványokban a közelmúltban elfogadott jogszabályok alapján a kormány lecserélheti a kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagokat. Ezekre a posztokra pályázatokat írtak ki, és Lannert Judit korábban közölte, döntéseiket az érintett egyetemek szenátusaival együttműködve hozzák majd meg.A nyílt levél aláírói szerint azonban az egyetem fideszes elfoglalása óta az SZFE szenátusa és az egyetem jelenlegi vezetése nagyrészt illegitim, ezért kérik, hogy az ő esetükben Lannerték ne hallgassanak a szenátusra.„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az elmúlt években a színház és a film világában meghozott, általunk szakmailag vállalhatatlannak tartott döntésekért felelős vezetők, a színházi és filmes közösségek ellehetetlenítéséért felelős vezetők, színházigazgatók, pedagógiai gyakorlattal nem rendelkező politikai funkcionáriusok és egyéb döntéshozók (például Káel Csaba és a Nemzeti Filmintézet leváltott vezetői, döntőbizottsági tagjai) a jövőben osztályfőnöki vagy egyéb vezető pozíciót tölthessenek be az SZFE-n és ezzel tovább erodálják az Egyetem megbecsültségét” – áll a levélben.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek