„Igen, mindig fel voltak töltve a széksorok. Volt, hogy az ötvenfős teremben húsz újságíró volt, és harminc meghívott vendég, de volt olyan is, hogy három újságíró volt, és negyvenhét vendég” – írta a HVG megkeresésére Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium volt sajtófőnöke.Arra reagált Paczolay, hogy a 444.hu hétfőn arról számolt be: rendszeresen a Külügyminisztérium munkatársait vezényelték be Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóira, hogy feltöltsék a termet. Mindezt úgy, hogy a független médiumok általában nem kaptak meghívót ezekre az eseményekre, illetve nem tudtak rájuk bejutni. https://hvg.hu/itthon/20260810_szijjarto-peter-kulugyminiszterium-sajtotajekoztato-munkatarsak-vezenyles-444-sajtoA 444 úgy tudja, a szervezeti egységek többféleképpen oldották meg a feladatot. Volt, ahol előzetesen megkérdezték, van-e olyan, akinek a területéhez tartozik a tervezett sajtótájékoztató témája, mert akkor ő jelentkezhetett, a maradék helyekre meg kijelöltek embereket. Máshol rotációs elv működött, ami azt jelentette, hogy pár hetente mindenkire sor került.A volt sajtófőnök azt írta, hogy naponta több sajtóeseményt is tartottak, volt, amikor 5-6-ot is, és ezeken gyakran meghívott vendégek is voltak. Azonban szerinte, ha például Szijjártó Péter „egy adott napon tartott három sajtótájékoztatót, érthető okokból a harmadik eseményre már mérséklődött a média érdeklődése. A hozzánk érkező vendéget azonban nem akartuk megsérteni azzal, hogy bármennyire is üres terem előtt kelljen beszédet tartania az országát képviselve”.Emellett Paczolay Máté szerint meghívták az illetékes szakmai főosztályok munkatársait. „Van, aki élt a lehetősséggel, van, aki nem, van, aki örömmel jött, és van, akinek ez pluszfáradságot jelentett a jelek szerint. Nem volt kötelező a részvétel, és pontos tudásom nincs erről, de abban biztos vagyok, hogy a miniszteri protokoll addig telefonált, míg a legutolsó széket is feltöltötték, hiszen ez volt a dolguk” – tette hozzá.A 444.hu a cikkében arról is beszámolt egy külügyes forrása alapján, hogy „rendre előfordult, hogy csak egyetlen újságíró volt ott, az MTI-től. Egyszer szem- és fültanúja voltam, hogy a külügy sajtó főosztályáról egy kolléga lediktálta neki, hogy mit kérdezzen”. Paczolay ezt tagadta, sőt szerinte mivel a teljes sajtótájékoztatót adták a Facebookon élőben, így az MTI csak a legritkább esetben küldött személyesen tudósítót a Külügyminisztériumba.Ugyanakkor a sajtószóvivő szerint az újságíróktól mindig megkérdezték, hogy lesz-e kérdésük, illetve lesz-e a látogatás témájától eltérő, általában belpolitikai kérdésük, de ennek szerinte gyakorlati okai voltak. „A magyar fél számítson rá, hogy a bilaterális témák mellett belpolitika is lesz. A külföldi vendég türelmét kérjük, hiszen ránézve egy ilyen eset azt jelenti, hogy valóban statisztaként kell majd ott állnia és hallgatnia számára irreleváns témákat” – írta.Paczolay reagált arra is, hogy Budai Gyula minden eseményen ott volt: ő „a külügyminiszter minden tárgyalásán részt vett, így delegációtag volt, a delegációtagok pedig protokoll szerint részt vesznek a sajtótájékoztatókon, mivel az is a hivatalos program része”.Nyitóképünkön: Szijjártó Péter egyik februári sajtótájékoztatója. Fotó: MTI / Bodnár Boglárka