Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt nemcsak olvasni élmény, hanem hallgatni is, amikor könyvekről és olvasmányélményeikről mesélnek. Augusztus 29-én, a Telex hatodik születésnapján mindketten ott lesznek a Dürer Kertben, ahol ezúttal Bodor Ádám Sinistra körzetéről beszélgetünk velük az Olvasóklubban.Mindketten egyetemisták voltak, amikor 1992-ben megjelent Bodor Ádám korszakos kötete, vagyis éppen abban az életkorban találkoztak vele először, amikor egy olvasó talán a legfogékonyabb az életre szóló könyvélményekre.A Sinistra körzet a Kárpátok különös, ismeretlen vidékeire vezet: hallgatag hegyivadászok, tunguz nátha, csonttollú madarak, buja tündérek és nyugalmazott erdőkerülők közé. Időről időre még Mustafa Mukkerman kamionja vagy egy „vadonatúj négykerék-meghajtású metálzöld Suzuki terepjáró” is feltűnik. Bodor művét megjelenése óta a magyar próza egyik meghatározó alkotásaként tartják számon, miközben még arról is vita folyik, nevezhető-e egyáltalán regénynek.„Az élet egy hosszú Bodor Ádám-novella” – írta Dragomán György a Telexen megjelent, a 90 éves írót köszöntő novellájában. Augusztus 29-én Szabó T. Annával együtt arról mesélnek majd, milyen személyes kapcsolatuk van a Sinistra körzettel, mit jelentett számukra első olvasáskor, és hogyan változott azóta a viszonyuk Bodor világához.Az Olvasóklubot szeretnénk valóban klubnak megtartani, egy kisebb, intimebb beszélgetésnek, ahol a közönség sem csak távoli nézője az eseménynek. Ezért előzetes regisztrációt kérünk, elsősorban azért, hogy lássuk, körülbelül hány résztvevőre készüljünk. Ha marad hely, természetesen a helyszínen is lehet majd csatlakozni.Az Olvasóklub augusztus 29-én 15 órakor kezdődik a Dürer Kertben.Regisztálni az Olvasóklubra itt lehet.A Facebook esemény itt található.És ez csak egy program lesz a sok közül. A Telex hatodik születésnapján egész délután és este több helyszínen várunk benneteket a Dürerben. Zenél majd Co Lee, Rutkai Bori, a Telehold, a Tesco Disco és a Newroom, lesz élő Buksó Nyári Krisztiánnal és Simon Mártonnal, zenehallgatás Merényi Dániellel és Pándi Balázzsal, valamint képzőművészeti workshop Rényi Andrással.Lesz beszélgetés Georgita Máté Dezsővel, Jakab Julival és Kövesi Zsomborral, és bemutatjuk a Zsebtárcák harmadik kötetét, amit a szerzők dedikálnak is. Hanula Zsolttal kocsmakvízt, Sajó Dáviddal After-kvízt tartunk, Klág Dávid pedig tárlatvezetésre viszi az érdeklődőket.És ezen kívül is készülünk Telex-mozival, Telex Shoppal, arcfestéssel, szelfiboxszal, szabadtéri kalandjátékkal, közösségi videóval, matricafallal, álhírvadász játékkal és még jó néhány programmal.Találkozunk augusztus 29-én a Dürer Kertben.