A Tisza-frakció javaslatának megfelelően kedden dönt az Országgyűlés az új köztársasági elnökről. A jelölésre vonatkozó ajánlásokat hétfőn 10 óráig lehetett benyújtani. Ezt a Tisza Párt és a Mi Hazánk Mozgalom is megtette határidőre. A Mi Hazánk Tóth Mátét, a Tisza Párt Baka Andrást ajánlotta államfőnek.
Az Alaptörvény 11. cikk (2) bekezdése alapján a jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz 40 képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat. Annak, aki több jelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen. Az ajánlásokat a Házbizottság hétfői ülésén tekintik át. A Mi Hazánk esetében ugyanakkkor már most tudni lehet, hogy hat képviselője ajánlása kevés ahhoz, hogy Tóth Máté jelölt lehessen.
A Fidesz és KDNP már korábban jelezte, kimarad az államfőválasztásból. A volt kormánypártok szerint az előző köztársasági elnököt, Sulyok Tamást jogszerűtlenül távolította el a tiszás kétharmad. Tóth Máté energiajogász jelölését a Mi Hazánk már korábban szimbolikusnak nevezte, a párt úgy vélte: a jelenlegi helyzetben olyan köztársasági elnök kell, aki ismeri a magyar közjogi hagyományokat, érti a mai alkotmányos és politikai viszonyokat.













